
Drón csapódott be egy romániai panelházba
"Figyelemre méltó teljesítményükre örökké emlékezni fog az ország és polgárai" - mondta az elnök. Kiemelte: a sikeresen zárult űrmisszió a legösszetettebb az ország történetében és nagy előrelépés Kína űripara számára.
Az Egyesült Államok és a Szovjetunió után Kína a harmadik ország, amely holdkőzeteket hozott le a Földre. A legénység nélküli misszió kapszulája szerdán érkezett le az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területre, fedélzetén két kilogrammnyi kőzettel. 1976 óta ez az első alkalom, hogy a Holdról származó talajminta érkezett a Földre.
A kapszulát először Pekingben nyitják fel, és zárt környezetben vizsgálják meg a tudósok - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség. A minták közül néhányat más országok rendelkezésére bocsátanak majd. A keringő, leszálló és visszatérő egységből álló űrszonda november 24-én indult a Holdra, és leszálló-felszálló egysége december elsején szállt le az égitestre az Oceanus Procellarum (Viharok óceánja) nevű nagykiterjedésű lávamezőn, hogy talajmintákat gyűjtsön.
Kínai űreszköz először gyűjtött mintát a Holdon, először szállt fel egy Földön kívüli égitestről, először csatlakozott Hold körüli pályán lévő keringő egységhez és először tért vissza talajmintákkal a Föld légkörébe nagy sebességgel.
Az ősi kínai holdistennőről elnevezett űrszonda leszálló egysége a tervezettnél gyorsabban, 19 óra alatt végezte el mintavételt: először előkészítő munkákat végzett, kinyitotta napelemes szárnyait. A talajba fúrva is gyűjtött kőzetet, hosszú mechanikus karjával pedig a felszínről is.
A szakértők izgatottan várják a kőzeteket, amelyek fiatalabbak minden eddigi vizsgált mintánál. A Viharok óceánja ugyanis 1,2 milliárd éves, míg az Egyesült Államok és a Szovjetunió által gyűjtött kőzetek 3,1 és 4,4 milliárd évesek. Az elemzések a vulkáni aktivitás és a Hold történetének eddig rejtett titkait tárhatják fel.A holdmisszió alapot teremtett több jövőbeli, már legénységgel történő landoláshoz a Holdon, amelyeket az évtized végéig terveznek megvalósítani. Kína tervei között szerepel a következő években egy saját űrállomás kiépítése is.
Kína először 2013-ban landolt a Holdon. 2019 januárjában pedig a Csang'o-4 a Föld kísérőjének távoleső oldalán landolt, elsőként a nemzetek közül.
Forrás: MTI/Fotó:Illusztráció

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott