Tokaj polgármestere: Olyan változások jönnek, hogy mindenkinek leesik az álla

Tokaj hatalmas problémája az elvándorlás, többek között ennek megállítására kezdett történelmi léptékű fejlesztésekbe a város – jelezte az Indexnek Posta György, Tokaj polgármestere. A város vezetője részletesen feltárta, mi minden alakul át a város szívében, erre mennyi pénzt költenek, és mit várnak a fejlesztésektől. Lapunk hozzájutott a látványtervekhez is, így előtte/utána fotókon érzékelhetjük a változás léptékét - írta meg az Index.

Korábban a lap megírta, hogy a tokaji főtér nagy átalakuláson megy keresztül a következő években: új parkok, kávézók és éttermek nyílnak majd meg a településen, és ez még nem minden.

A tervek szerint új életre kelnek Tokaj ikonikus belvárosi épületei, megújul a 951 éves település főtere, és a környező utcák is.

A felújítás több ezer négyzetméternyi ingatlant érint, útburkolat-rehabilitációval és parkosítással egybekötve. A belváros megújítására több mint 10 milliárd forintot biztosít a kormány Tokajnak. A beruházások elindultak, az egyik ikonikus épület fejlesztője Kreinbacher József. A fejlesztés első látványtervei az Indexen láthatóak először.

Rombolással kezdődött az újjáépítés

A munkálatok november végén indultak a rossz állapotban lévő Tokaj áruház épületének bontásával, amely sokak szerint immár évtizedek óta torzította a képet az óváros szívében.

Fotó: Erdős József

Nagyon büszke vagyok rá, hogy a történelmi belvárosban, az egykori, még a szocializmus alatt épült, és így a látképből alaposan kilógó áruház eltűnt végre. A helyére ráadásul nem is akármilyen épület emelkedik majd, hanem egy, a XXI. századi igényeket kiszolgáló gasztro-kulturális multifunkciós épület

– árulta el lapnak Posta György.

„Ez nemcsak azért jelentős, mert tiszteletben tartja a településszerkezetet, hanem mert az első lépését is jelenti annak a látványos és átfogó fejlesztésnek, ami a magyar kormány támogatásával zajlik Tokajban” – tette hozzá.

Elmondta, hogy az egykori szocreál épület helyén egy, a borvidék 16. századi fénykorát idéző, a város arculatához illeszkedő épület emelkedik majd. Várakozásai szerint a fejlesztéseknek köszönhetően új turisztikai termékek jönnek létre, amelyek tovább növelik a turizmusból származó települési bevételeket, és munkát teremtenek a helyieknek.

A polgármester szerint annál is inkább szükség van az új munkahelyekre, mivel nagymértékben vándorolnak el a településről a fiatalok.

A fejlesztésektől azt reméli, hogy többen maradnak a városban, lesznek akik visszavándorolnak, illetve új betelepülőkre is számít. Egyfajta hógolyóhatást vár a fejlesztésektől: ha elegendő számú turistát vonzanak be, akkor annak nyomán még több szolgáltatás szökkenhet szárba, így a város több munkahelyet tud teremteni, és nagyobb bevételekhez jut a további fejlesztésekhez.

Miért pont Tokaj, és nem más település?

A polgármestertől azt is megkérdezték az Index munkatársai, hogy miért pont Tokaj kapta a több mint 10 milliárd forintos fejlesztési támogatást, hiszen Mád vagy éppen Villány is örülne neki.

Ha Magyarországot megemlítik külföldön, akkor Puskásra, Budapestre és Tokajra asszociálnak

– válaszolta a polgármester, aki szerint ez nem csoda, hiszen a város páratlan természeti adottságokkal rendelkezik, ezért ide mindenki szívesen jön feltöltődni.

„Az idén immár 951 éves fennállását ünneplő város régóta kedvelt úti célja a hazai és a nemzetközi turistáknak is. A Balaton és a fürdők mellett Tokaj adja Magyarország nemzetközi ismertségének egyik fontos pillérét – magyarázta a városvezető.

A fejlesztések legfőbb célja, hogy Tokaj a világörökségi rangjának megfelelő környezetben fogadhassa a hazai és nemzetközi turistákat, hogy látogatói ne csupán egy-egy pincelátogatás kedvéért keressék fel, hanem több napot időzzenek a városban és környékén

– fogalmazott Posta György.

Megjegyezte, hogy ehhez viszont az kell, hogy a város vonzóbb képet és új attrakciókat mutasson, amelyeknek csodájára járnak itthonról és külföldről is.

Fotó: Erdős József

Merész terveket villantott a polgármester, így a lap rákérdezett, hogy a helyi turizmus felpörgetésére és a fiatalok megtartására mennyire reális az esély, vagy inkább csak vágyálom.

„Magyarország egyik legismertebb borvidéke, a tokaji aszú hazája a fehérborok szerelmeseinek zarándokhelye. Tokaj-Hegyalja az UNESCO világörökségi tájainak egyike. A kiemelkedő nemzetközi figyelmet jól jelzi, és az eddigi erőfeszítések eredményét is igazolja, hogy tavaly a legjobb nemzetközi desztinációk közé választotta Tokajt az ENSZ Turisztikai Világszervezet” – válaszolta. Hozzátette, hogy Tokaj 5 földrész mintegy 260 településével versengve nyerte el a Best Tourism Villages of 2023-díjat.

Tokaj polgármestere: Történelmi léptékű fejlesztések jönnek

A közzétett adatok szerint Tokaj város önkormányzata több mint 3,8 milliárd forint támogatást kapott fejlesztésre, s csaknem 3,5 milliárd forintot kap az Aranysas Fogadó Kft., amelynek tulajdonosa Kreinbacher József. A Főtér Investment Kft. is hasonló összegből, 3,49 milliárd forintból fejleszthet, de 1,1 milliárdból az SKDNZ Ingatlanhasznosító Kft. is megújíthat egy ingatlant, ahogy a Tokaji Írótábor egyesület is kapott 750 millió forint támogatást. A polgármestertől megkérdeztük, hogy milyen jellegű fejlesztésekre számíthatnak a helyi lakosok.

Fotó: Aranysas Fogadó Kft.

Történelmi léptékű fejlesztések jönnek, aki a látványtervekre ránéz, annak leesik majd az álla

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a vonzóbb településkép nemcsak a turistákat szolgálja, hiszen a város egésze élhetőbb lesz. Új éttermekkel, kávézókkal, parkokkal gazdagodik a település, így a belváros zöldterülete is jelentősen megnő. A városvezető szerint a leglátványosabb a főtér és a hozzá kapcsolódó utcák és terek megújulása lesz, fel is sorolta ezeket a fejlesztéseket:

  • visszakapják régi fényüket a város emblematikus homlokzatai,
  • megszépül a műemléki Városháza és a Járási Hivatal épülete is,
  • új életre kel a nagy múltú, országos műemléki védettségű, leromlott állapotú Arany Sas fogadó,
  • új funkciókkal bővül a Tokaji Írótábor ikonikus épülete, a ZÁKÓ Ház is,
  • valamint az egykori áruház is, amelynek a helyére egy gasztronómiai és kulturális funkciókat ellátó épület kerül, amiben étterem és szálláshely-szolgáltató is helyet kap majd,
  • továbbá megújul a Schickedanz-ház néven ismert épület is.

A polgármester szerint már az a tény is pozitív hatással van Tokaj turizmusára, hogy a város folyamatosan szerepel a sajtóban. Ha ezek a tervek valóra is válnak, és befejezik a munkálatokat, még nagyobb érdeklődésre számítanak.

„Hiszem, hogy a fejlődés nem áll meg az épületek és a városkép újjászületésénél, hiszen a megújult városrészbe, úgy gondolom, hogy még több turisztikai szolgáltató költözik majd és nyit üzletet” – fogalmazott.

Úgy gondolja, hogy az újonnan létrejövő turisztikai termékek nemcsak csökkentik majd az idegenforgalmi szezonalitás mértékét, hanem ezzel párhuzamosan sikeresen növekedhet a Tokaj turizmusából származó bevétel is, miközben munkalehetőséget biztosít az itt élőknek.

2026-ban ránthatják le a leplet a megújult városközpontról

A polgármestertől azt is megtudták, hogy a tervek szerint a teljes megújulás 2026-ban valósul meg, vagyis szűk 2 év múlva. Elmondta, hogy elkészült, és a szükséges jóváhagyásokat is megkapta már az egykori áruház helyén épülő épület. Mint írták, februárban a nyolcvanas években épült Tokaj Áruház elbontásával kezdődött meg a nagyszabású rekonstrukció. A terveket a K2 Lab építészei készítették el, akiket telefonon keresztül elértek, és a tervezési folyamatról kérdezték.

Egy épületnek lelke és múltja van. Ha azt szépen felújítjuk, már fontos lépést tettünk a környezet- és a műemlékvédelemért is. A Világörökségi Rendezési Terv is kifejezetten rögzíti, hogy őrizni kell a városkép egységét. Tokajban nem éreztük helyét a kortárs homlokzatképzésnek. Úgy találtuk, akkor viselkedünk helyesen, ha a történeti formákhoz nyúlunk vissza, és csak belesimulunk az utcaképbe, nem pedig hivalkodó épülettel csalogatjuk a turistákat a parkhoz. Viszonylag kis léptékű a tokaji átalakítás, a presztízse mégis hatalmas, hiszen egy világhírű város főtere újulhat mag általunk. Fontos, hogy aki idejön a bor miatt, az olyan városba érkezzen, amelynek minden része méltó a tokaji bor híréhez

– mesélték a tervezési folyamatról Sófalvi Örs Ákos és Visy Bálint, a K2 Lab vezető tervezői.

Fotó: K2LAB

A felújítás érinti a nagy múltú Aranysas fogadót, amely Tokaj első fogadóépülete volt. Tulajdonosa Kreinbacher József, aki a Kisfaludy 2030 oldalán közzétett adatok szerint csaknem 3,5 milliárd forintot kap a fejlesztésre. A lap munkatársai telefonon érték el a vállalkozót, aki megkeresésükre annyit elárult, hogy az épületet látogatói élményközponttá alakítja, amelyben interaktív víz- és szikvízmúzeum is lesz, valamint az épülethez kapcsolódóan egy különleges parkot is kialakítanak.

Telefonon elérték a Schickedanz-ház fejlesztőjét, Scheer Sándort is, aki az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy: „Nagy turisztikai fantáziát látok a tokaji fejlesztésben, hiszen a város nemzetközileg az egyik legismertebb hungarikum, kultúrák és vallások találkozási pontja.”

Egy étterem és rendezvényközpont fejlesztését határoztuk el. A védett Schikedanz-ház felújításával, értékeinek megőrzésével Tokaj sétálóutcájának méltó sarokkövét teremtjük meg, munkahelyeket hozunk létre és pezsgő közösségi teret teremtünk 2026-ra

– tette hozzá. Végezetül a polgármestert kérdezték arról, hogy mit üzenne a Tokajban letelepedést fontolgatóknak, miért ezt a várost jelöljék ki jövőbeli otthonuknak.

„Olyan természeti és építészeti értékekkel bír ez a kisváros, hogy egy mennyországként is felfogható. Azt remélem, hogy a fejlesztésektől minél inkább ilyenné válik, és rajtam kívül rengeteg ember gondolja majd így.”

2024. március 21. 14:43
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 29., hétfő
Indul az új évad! Jön az ország legnézettebb műsora, a Házasság első látásra. Az országos párkereső reality október ...
family
Magas vérnyomás, koleszterin, dohányzás, mozgáshiány, elhízás és stressz. Sokszor csak akkor derül ki, amikor már sú...
family
Nemzetközi kifutók sztárja lett Mészáros Lili! Csúcsra tör a Topmodell leszek felfedezettje, most megmutatja, hogy m...
family