Többször rabolt a pécsi fosztogató, videón a munkamódszere

Már kirabolt egy gyógyszertárat és egy élelmiszerboltot is Pécsen egy férfi. Egy trafikból is próbálta elvinni a pénzt, de az eladó ellenállt, így a férfi üres kézzel távozott. A rablásokról videó készült, amin látszik ahogy a férfi beront az üzletekbe. A rendőrség hajtóvadászot indított, most a lakosság segítségét kérik.

Kapucnival, maszkkal az arcán, fegyverrel vagy annak utánzatával a kezében követelte a pénzt a férfi az egyik pécsi gyógyszertárban. A zsebéből egy szatyrot vett elő, abba kellett beleraknia a dolgozónak a napi bevételt.

Néhány nappal később vélhetően ugyanez a férfi ugyanezzel a módszerrel egy dohányboltot is ki akart rabolni. A trafikos azonban bátor volt, nem adta oda a pénzt, hiába fenyegette a rabló.

A férfi aznap néhány órával később bement egy boltba, úgy tett mintha vásárolna. Egy gyümölcslével ment oda a pénztároshoz, miután azonban a nő kinyitotta a kasszát, a férfi ismét fegyvert rántott és megszerezte a pénzt.

Azt egyelőre még a rendőrök sem tudják hogy éles fegyverrel rabolt-e a férfi. Nyoma veszett.

A rendőrség szerint mindhárom februárban történt pécsi rablást ugyanaz a férfi követhette el.

A rendőrség kéri, hogy aki felismeri és tudja, hogy hol tartózkodik a felvételeken szereplő férfi tegyen bejelentést a rendőrségen vagy hívja a 112-es segélyhívószámot.

2024. március 27. 13:00
Óriási porördögöt vettek videóra Orosházánál
Méteres porördög alakult ki Orosháza közelében, erről videó is készült.
Újabb fejlemény Sallai Nóra tragikus balesetének ügyében
Meggyanúsították a sofőrt, aki letarolta Sallai Nóra autóját tavaly szeptemberben, Alsónémedinél.
Élő videózása közben lelőttek a népszerű 23 éves női influenszert
A halálos lövés pillanatát a modell követői élőben láthatták.
Elrabolták az óbudai idős nőt, miután eladták a lakását
Elrabolt és fogva tartott egy idős asszonyt egy család, miután eladták az óbudai lakását. Négy fogva tartó rokont fo...
Hihetetlen, hogy mit kapott gyorshajtáson egy traffipax Svájcban
Nem mindennapi bűnelkövetőt fotózott le egy traffipax a svájci Köniz városában.
Magyarország miatt tajtékzik a lengyel külügyminiszter: „Ez egy ellenséges lépés!”
Radoslaw Sikorski szerint nem felel meg az európai értékeknek, hogy Magyarország nem támogatja Ukrajna EU-csatlakozá...
Viharos széllökések és heves zivatarok is lehetnek
időjárás-jelentés, 2025. május 15., csütörtök dél
Szijjártó: a lengyel külügyminiszter ukrán propagandával támadta Magyarországot
Brüsszel és Varsó is fel akarja erősíteni Ukrajna magyarellenes rágalomhadjáratát, amelynek célja, hogy ellehetetlen...
Tények reggel teljes adás, 2025. május 15., csütörtök
FELKAVARÓ - Zokogva tett vallomást az ajaki gyilkos, aki egy széklábbal agyonverte az apját tavaly. Azt állítja, hog...
Villám csapott egy állatkertbe, rengetegen megsérültek
Villám csapott be szerdán egy dél-franciaországi állatparkba, tizenhárom ember megsérült, köztük egy német nő súlyos...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.