Többen életüket vesztették egy indonéziai bányabalesetben

Legkevesebb hét ember életét vesztette, tizenketten pedig megsérültek egy Nyugat-Jáva tartománybeli kőbányában bekövetkezett omlás miatt - közölték pénteken az indonéziai hatóságok.

A súlyos baleset a Gunung Kuda bányában történt a Cirebon régióbeli Bobos faluban - tájékoztatott Mamang Fatmono, a tartomány kutató- és mentőcsoportjának vezetője.

A helyi illetékesek tájékoztatása szerint a bányaomlás bekövetkeztekor számos ember dolgozott a bányában.


Fatmono közlése szerint hét holttestet találtak a helyszínen, 12 sérültet a régió egyik kórházába szállítottak, három eltűnt ember után pedig még folyik a kutatás.

Hozzáfűzte, hogy a mentésben csoportjának tíz tagja, emellett rendőrök, katonák és önkéntesek is részt vesznek.

Dedi Mulyadi, Nyugat-Jáva kormányzója a helyi médiának elmondta: félő, hogy a bányaszerencsétlenség áldozatainak száma tovább emelkedhet.


Forrás: MTI

2025. május 30. 13:36
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Még a miniszterelnök édesanyja is kinevette Hadházy Ákost, amiért azt feltételezi, hogy a fia zebrákat tart Hatvanpu...
Megdöbbentő videón, ahogy az autópályára zuhant egy mentőhelikopter Sacramentóban, az Egyesült Államokban. Csak a sz...
Menekülés közben a párizsi reptéren fogták el a Louvre egyik ékszertolvaját. A férfi Algériába akart menekülni, azót...
Felhőszakadás és heves jégeső csapott le szombaton sok helyen az országban. Bugyi és Albertirsa utcái kifehéredtek a...
Vonaton fosztotta ki az áldozatát egy rabló Miskolcnál, azzal fenyegette az utast, hogy megkéseli, ha nem adja oda n...