Több mint kétszáz kiló mohát loptak Borsodban

Hat vádlottat ítéltek el, akik több mint kétszáz kilogramm moha ellopásában érintettek - közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-vel.

A vádlottak az előkészítő ülésen beismerték bűnösségüket, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A bíróság az első- és másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett pénzmosás bűntette, míg a többi terheltet társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt mondta ki bűnösnek - írták.

Az első- és másodrendű vádlottat személyenként 11 hónap - végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre, míg társaikat pénzbüntetésre ítélte, illetve velük szemben vagyonelkobzást is elrendelt. Az ítélet jogerős - olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint az elsőrendű vádlott egy ismerősétől értesült arról, hogy a harmadrendű vádlottól mohát tud vásárolni. Bár tudták, hogy a mohagyűjtés engedélyköteles tevékenység, és egyikük sem rendelkezik engedéllyel, felvették egymással a kapcsolatot, és megállapodtak.

A harmadrendű vádlott társaival - a negyed-, ötöd- és hatodrendű vádlottal - két éve egy komjáti erdős ingatlanból 53 zsáknyi ciprusmohát gyűjtött össze jogellenesen, amely nedvesen mintegy 222 kilogramm, míg szárazon 45,5 kilogramm tömegű volt. A mohát az erdő szélén készítették elő a szállításra, majd a harmadrendű értesítette az elsőrendű vádlottat, hogy elviheti azt - közölték.

Mint írták, az első- és a másodrendű vádlott - akik a megvásárolt lopott mohát tovább akarták értékesíteni - még aznap megérkeztek Komjátiba, és a többi terhelttel egy autóba pakolták a növényt, majd elintézték a vásárlást. Később az elsőrendű vádlottat a tornanádaskai határátkelőhelynél megállították a rendőrök, és megtalálták, majd lefoglalták a mohát.

A lopott növényt a sértett engedélyével - akinek az erdős ingatlanából loptak - az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság részére adták ki. Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény kimondja, hogy tilos erdőben élő fáról, cserjéről gallyat, díszítő lombot, mohát gyűjteni - közölte a törvényszék.

MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

2025. június 24. 19:34
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Minden idők leggyengébb almatermése várható idén, a megszokott mennyiségnek csak a harmada termett. A tavaszi pusztí...
Letartóztatták azt a férfit, aki szétvert egy vonatot Újszászon. 12 ablakot tört be és négy belső monitort is szétve...
Börtönbe kerülhet az a sofőr, aki nem adott elsőbbséget egy kereszteződésben és egy motoros elé kanyarodott Szombath...
Kis híján levágta egy motoros fejét egy szabálytalanul szállított létra a XXIII. kerületben. A vérfagyasztó esetről ...
Kút-tisztítás közben megrázta az áram, majd a mélybe zuhant egy munkás Mátraballán. A bajt az okozta, hogy a két mun...