
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Dömötör Csaba elmondta: a legutóbbi tájékoztatást a feladási határidőt követően adták. Nagyon sokan az utolsó napokban adták fel a konzultációs ívet, így azóta további ívek is beérkeztek. Ez azt jelenti, hogy a résztvevők száma tovább emelkedett, 1 millió 423 ezren töltötték ki a kérdőívet. Nyolcvanhárom százalékuk a postai visszaküldést, tizenhét százalékuk az internetes kitöltést választotta.
A minimálbér 200 ezer forintra emelésével a kitöltők 94 százaléka, a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítésével a válaszadók 95 százaléka ért egyet, a családtámogatások és a munkát terhelő adók alkotmányos védelmében 98 százalékos az egyetértés, a hitelmoratórium meghosszabbítását pedig a résztvevők 91 százaléka, mintegy 1,3 millió ember támogatja - ismertette az eredményeket az államtitkár.
Kiemelte: ha a minimálbéremelés megvalósulna, a "nemzeti kormányzás" alatt mintegy háromszorosára nőne a minimálbér összege.
A családtámogatásokról és a munkát terhelő adókról szóló kérdés támogatottságáról azt mondta: a korábbi baloldali kormányok alatt "soványabb volt a családtámogatási rendszer", és magasabbak voltak például a munkát terhelő adók, egyes politikai vélemények szerint pedig jelenleg is több adónem emelésére van szükség.
A konzultáció eredményei azt mutatják, hogy a járvány utáni időszakban is folytatni kell az adócsökkentések, a folyamatos, fokozatos béremelések politikáját, miközben tovább kell erősíteni a családtámogatási programot, és a hitelmoretóriummal segítséget kell adni a nehezebb helyzetben lévőknek - hangsúlyozta.

Dömötör Csaba hozzátette: a következő napokban témakörönként mutatják be a konzultáció eredményeit, majd a kormány honlapján közzéteszik a részletes eredményeket, a kabinet ezután hozza meg a konzultáció eredményeiből fakadó döntéseket.
A nemzeti konzultációt érintő kérdésekkel kapcsolatban arról beszélt: a konzultáció eredményei azt mutatják, hogy egyetértés van, de "a parlamenti patkó túloldalán ülők nem így gondolják".
Karácsony Gergely főpolgármester szerint nem helyes például, hogy a családtámogatások adótámogatásokkal érkeznek, egyes baloldali pártok pedig magasabb adókulcsot vezetnének be - közölte.
Kiemelte: a kormány mintegy 30 százalékról körülbelül a felére csökkentette a munkát terhelő adók arányát, amely hozzájárult ahhoz, hogy a harmadára csökkent a munkanélküliség.
Továbbá az ország úgy jött ki a gazdasági problémákból, hogy nem voltak megszorítások - tette hozzá.
Az államtitkár a norvég alap folyósításával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: az az összeg jár Magyarországnak.
Vitákra lehet számítani, és nem ez lesz az egyetlen vita a következő hónapokban, mert a választások közeledtével ezek, "a részben ideológiai jellegű viták" megsokasodnak - mondta Dömötör Csaba.
MTI/Fotó: MTI/Soós Lajos

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi