Több iskolás kisgyermeket gázolt egy férfi Pekingben

Több kisgyermeket gázolt el autójával egy kínai férfi csütörtökön Peking külvárosának egyik általános iskolája mellett - közölte az MTI a helyi hatóságok tájékoztatása alapján.

A helyi rendőrség rövid közleménye szerint a baleset csütörtökön délután 13 óra körül történt, miután egy Han vezetéknéven megjelölt 35 éves férfi két utca kereszteződésében több gyermeket is elgázolt a Peking belvárosától 60 kilométerre lévő Mijün kerületben.

A közleményben hozzátették, hogy a kezdeti nyomozás szerint a gázoló "nem megfelelően kezelte a gépjárművet". Halálos áldozatokról és a sérültek számáról csütörtök kora estig nem érkezett jelentés, és egyelőre az sem világos, hogy szándékosan történt-e a baleset.

Fotó: X

Kínában az utóbbi időben megszaporodtak a szándékos gázolások, valamint a késeléses esetek is, melyek többsége iskolák és nagyobb embertömegek ellen történt.

Tavaly decemberben ítélték halálra azt a férfit, aki november közepén a válása utáni csalódottságára hivatkozva egy terepjáróval áttörte a dél-kínai Csuhaj város egyik sportközpontjának kapuját, majd belehajtott a szabad téren sportolók csoportjába. Harmincöt embert megölt, további negyvenhármat pedig megsebesített.

Ezt megelőzően több hasonló bűntény történt szerte Kínában, ami után Hszi Csin-ping kínai elnök arra utasította a helyi önkormányzatokat, hogy tegyenek lépéseket a hasonló incidensek elkerülése érdekében.

2025. június 26. 17:25
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Sokadszor fordul elő, hogy Magyar Péter bort iszik és vizet prédikál: luxusnyaralással, urizálással vádolja a kormán...
Már legkevesebb 158 ember halt meg kolerában május vége óta a délnyugat-szudáni Dél-Dárfúr tartományban - közölték a...
A frakcióvezető szerint elképesztő mélységekbe került Magyar Péter.