Több ezer embert kellett evakuálni, elkeserítő állapotok uralkodnak Japánban

Több ezer lakost evakuáltak Japán északi részén, ahol 1992 óta a legnagyobb területen pusztítottak erdőtüzek, amelyek a hatóságok vasárnapi tájékoztatása szerint egy ember halálát okozták.

A tüzek szerdai kitörése óta mintegy kétezer ember menekült el az észak-japáni Ivate erdős vidékén fekvő Ofunato város körüli területekről - derült ki a hatóságok beszámolójából.

Sokan barátoknál vagy rokonoknál találtak menedéket, és több mint 1200 embert menedékhelyeken helyeztek el - tették hozzá. Legalább egy ember meghalt a lángokban, amelyek több mint 80 épületet megrongáltak. 

Még mindig próbáljuk meghatározni az érintett terület nagyságát, de 1992 óta ez a legnagyobb

- hangoztatta a hivatal szóvivője. Akkor az északi Hokkaidó szigetén fekvő Kusiróban 1030 hektáron pusztított tűz.

Sajtóértesülések szerint a lángok már 1800 hektárra terjedtek ki. Az NHK közszolgálati műsorszolgáltató légi felvételein katonai helikopterek még füstfelhők felett repülnek, négy nappal a tűz kitörése után is.

A kormányzati adatok szerint az erdőtüzek száma az 1970-es évekbeli csúcspont óta csökkent, de az országban 2023-ban még mindig mintegy 1300-at regisztráltak, amelyek a februártól áprilisig tartó időszakra koncentrálódnak, amikor a levegő kiszárad és a szél felerősödik.

A helyi meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint 2024 volt a valaha mért legmelegebb év Japánban, miközben a klímaváltozás következtében világszerte egyre több szélsőséges jelenség észlelhető.

Forrás: MTI

2025. március 02. 09:21
"Gyerekkoromban eladtak egy láda sörért" - folytatódik a Napló
Vasárnap újabb sokkoló történeteket láthatunk.
XIV. Leó pápának egy vasalódeszka volt az oltára
Beteljesült a gyermekkori jóslat.
Élő adásban ájult el a vendég a tv-stúdióban - videóval
Nem tudni mi okozta a rosszullétet.
Plasztikai műtét után kidobta a barátja a bevállalós modellt - Fotókkal
Pedig igen jól sikerült a beavatkozás.
Kocsis: az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, melyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari fő...
Bűbájos fotókon a csíkos csöppségek, szépen cseperednek az állatkertben
Féltve óvják őket a nagyközönség elől.
Végre, irány a világűr!
Óriási büszkeség, a visszaszámlálás elindult, történelmi pillanathoz érkeztünk! Farkas Bertalan űrutazása óta 45 év ...
family
Tények teljes adás, 2025. május 9., péntek
XIV. LEÓ - A békéről és az egységről beszélt az új katolikus egyházfő, százezrek hallgatták a Szent Péter téren, már...
Hurrá, nyaralunk!
Szögeczki Ági a Kanári szigeteken, Proksa Szandi Dubai-ban pihen, még csak tavasz van, de már most nyaralnak a sztár...
family
Megvan a győztes: Elképesztő ízű lett a Balaton fagyija
Különleges kreáció nyerte el a Balaton fagyija címet.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.