Tinédzser lány halt meg az M3-ason, szörnyű részletek derültek ki

Elgázolták, átrepült a szalagkorláton és szörnyethalt egy fiatal lány az M3-as autópályán szombat éjszaka. Négy barátjával utazott, amikor egy luxusautó oldalról nekik ment és előbb a külső, majd a belső szalagkorlátnak csapódtak. Kiszálltak, ekkor azonban egy harmadik, figyelmetlen autós letarolta a roncsot és az öt fiatalt is.

Hordágyon, a tűzoltók segítségével tették a mentőautóba a sokkoló tragédia egyik túlélőjét szombat éjszaka az M3-as autópályán. Egy fiatal nő viszont átrepült a szalagkorláton és szörnyethalt, miután barátaival kiszálltak a kocsijukból. Úgy tudjuk az öt fős társaság egy percekkel korábban történt baleset miatt hagyta el az autót, miután a szalagkorlátnak lökte őket egy BMW. Ekkor azonban egy harmadik sofőr, aki nem vette észre időben az előtte történt balesetet, belecsapódott a fiatalok belső sávban álló kocsijába, amit nekisodort a mellette állóknak. A 18 év körüli lányt a hatalmas erejű ütközés átlökte a szalagkorlát felett. Esélye sem volt a túlélésre, a helyszínen szörnyethalt, ketten pedig súlyosan megsérültek.

Nyolc mentőegységet riasztottunk a balesethez, sajnos egy fiatal lány életét már nem lehetett megmenteni. A két legsúlyosabb, poli-traumatizált sérültet helyszíni ellátás után a miskolci kórházba szállítottuk, 2 embert végtag törések miatt, illetve 4 embert zúzódások miatt láttunk el, őket stabil állapotban szállítottuk az egri kórházba

– mondta a Tényeknek Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Női táska, csizma és kabát hevert a baleset után az úton. Az elgázolt fiatalok szétszóródott holmija volt. A tragédia a mezőkeresztesi lehajtó előtt történt, a Nyíregyháza felé vezető oldalon. A rendőrség szerint a BMW a belső sávban haladt, a fiatalok fekete kocsija pedig a külsőben. Amikor egymás mellé értek, a BMW eddig tisztázatlan okból nekisodródott a másik autó bal oldalának, ami ezért a külső szalagkorlátnak csapódott. Erről visszapattanva átsodródott az úton, és a belső szalagkorlátnak is nekiütközött, látszik, hogy kitört a kereke, az egyik ajtó pedig a becsapódásoktól szakadt le.

A Tények animáción mutatta be, hogy mi törtét ezután. A fiatalok a kocsinál álltak, ami megpördült az úton és a menetiránynak háttal állt meg. Ekkor érkezett a harmadik autó, ami nekilökte a roncsot az ötfős társaságnak, egyikük pedig átrepült az út másik oldalára a hatalmas ütközéstő, ami akkora erejű volt, hogy még a motor is kiszakadt a kocsiból. A BMW-ben hárman utaztak, a harmadik kocsiban csak a sofőr, őt a tűzoltók emelték ki. Összesen heten sérültek meg.

A tragédia áldozata és a barátai lengyel állampolgárok. A baleset okozója magyar. A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az ügyet.

Korábbi tartalmak:

Kiderült, mi volt a szervezetében a drogosnak, meghalt miatta három táncos Tatabányánál

11-en meghaltak útjainkon, köztük egy anya kisgyerekével, újabb részletek derültek ki

2025. január 13. 07:33
A lakosság kétharmada hagyta el a görögországi Szantorini szigetét a folytatódó földrengések miatt
Szerdán is folytatódtak a néhány percenkénti kisebb földrengések.
Robbanás rázott meg egy ukrajnai hadkiegészítő parancsnokságot
Egy ember meghalt, többen megsebesültek.
Kábítószert és alkoholt fogyasztottak az iskolabuszsofőrök, rengeteg gyerek életét sodorták veszélybe
9000 iskolabuszt állítottak le ellenőrzésre.
Elhunyt Ficzere Lajos
89 éves volt.
Michael Jordan fiát letartóztatták, hiába próbált ellenállni
Kokain is volt nála, amikor elfogták.
Szeretlek, Aurelio!
A botrányos viselkedéséről, viharos kapcsolatiról és kirobbanó természetéről híres Aurelio megjavult. Az olasz dzsig...
family
A kifutón is szépek
Csütörtök este ismét a kifutón láthatta a nagyközönség a TV2 arcait. Barta Sylvia, Brockhauser Barbara, Proksa Szand...
family
Tények teljes adás, 2025. február 7., péntek
DRÁMAI - Beleugrott a fürdéshez melegített tűzforró vízbe, súlyosan összeégett egy négyéves kisfiú Hejőpapin. A báty...
Vele haltam volna!
Csak a gyors és szakszerű orvosi segítségnek köszönhető, hogy nem történt tragédia. Néhány nappal Karácsony előtt ré...
family
Igen, szoktam félni!
Hiperaktív volt gyerekkorában, ezért a szülei rászoktatták a sütés-főzésre. Végül már a szomszédokat is ő etette. Mé...
family

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.