TIM: csúcsra jár a foglalkoztatás Magyarországon

Idén nyáron először fordult elő, hogy egymást követő két hónapban, júniusban és júliusban is 4,7 millió fő fölött alakult a foglalkoztatottak száma. A háromhavi adatok éves összevetése szerint az elsődleges munkaerőpiacon közel 57 ezerrel dolgoznak többen. A 2010-ben mindössze 56 százalékos foglalkoztatási ráta tartósan 74 százaléknál magasabban alakul - hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki jelentéséhez fűzött kommentárjában a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

2022. augusztus 25. 10:47

A legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) népesség körében 88,4 százalékra nőtt a foglalkoztatási ráta. Több mint tizenhárom százalékkal vannak kevesebben a közfoglalkoztatottak, mintegy 76 ezres létszámukat még alacsonyabbra szoríthatja a versenyszférába való átlépésüket támogató, augusztusban újraindított program.

A munkanélküliségi ráta hozzávetőleg harmada a 2010-es hazai mutatónak, és nagyjából fele a jelenlegi uniós átlagnak. A fiataloké tíz százalék alá csökkent, szintén harmada az előző évtized elején mértnek. A javuláshoz minden bizonnyal a 25 év alattiak idén bevezetett szja-mentessége is hozzájárult.

Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára hangsúlyozta: "a kormány a magyar emberekkel közösen elért eredményekre építve folytatja a munkaalapú gazdaság politikáját. A foglalkoztatás a nemzetközi válságjelenségek közepette csúcsra jár Magyarországon, több mutatóban is a rendszerváltás óta mért legkedvezőbb adatokkal büszkélkedhetünk. A Vállalkozások regionális munkaerő támogatása augusztus közepétől ismét a bérköltségek részleges állami átvállalásával ösztönzi akár tízezer vidéki álláskereső elhelyezkedését" - idézte az államtitkárt a TIM közleménye.

MTI/A címlapfotó illusztráció

Hátborzongató, ahogy a kamionos bosszúból le akarta szorítani a fővárosi autóst - videó
A Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte a közúti veszélyeztetetés miatt folytatott nyomozást.
Budapesti Fidesz: Karácsony Gergely beismerte alkalmatlanságát
Karácsony Gergely főpolgármester beismerte alkalmatlanságát - írta Facebook-oldalán a budapesti Fidesz csütörtök
Vérfürdő az oviban, tömegmészárlást rendezett egy volt rendőr
Legalább 36-an meghaltak egy lövöldözésben - köztük túlnyomórészt gyerekek -, miután egy volt rendőr tüzet nyitott e...
14-szer szúrta meg fogorvosát a balassagyarmati férfi, videón a támadás
A két fél között egy fogászati beavatkozás miatt robbant ki a pereskedés Balassagyarmaton. Az 57 éves férfi ellen vá...
Robot segít a műtétekben a debreceni urológián
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) urológiai klinikáján végeztek robotasszisztált v...
Tények teljes adás, 2022. október 6., csütörtök
HORRORBALESET – 15 éves fiú halt meg egy brutális balesetben Gamásnál, Somogyban. Társaival részegen ültek egy furgo...
Tények röviden, 2022. október 6., csütörtök
Tények röviden adás
Nagy területen csökken a fátyolfelhőzet
időjárás-jelentés, 2022. október 6., csütörtök
Könyörtelen állatkínzásról rántották le a leplet Pusztaszabolcson
Egy lakossági bejelentés vetett véget az állatok szenvedésének.
Pikáns üzenetekkel zaklatják
Teljesen leépült fizikailag, tönkrement a térde és a vérnyomása is az egekben volt. Nádas György a poklot is megjárt...
Fokozódnak a harcok Ukrajnában
Erre ügyeljen, ha szabadtéri programot tervez a hétvégén!
A Soros Alapítvány egyik vezére elkapta a majomhimlő és a gonorrhoeát a New York Pride-on
A magyar válogatott focista megint szenzációt okozott a Konferencia-ligában
Simán nyert az Arsenal, Mourinho csapata megint kikapott az El-ben