Teljes napon és főműsoridőben is a TV2 volt a legnézettebb csatorna januárban

A tavaly őszi tévés főszezon sikereit követően a TV2 tovább folytatta menetelését, és mind csatorna, mind csoportszinten megnyerte a nézettségi versenyt januárban mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+). Ez azt jelenti, hogy a TV2 volt a legnézettebb csatorna, és portfólió szinten a TV2 Csoport csatornáit választotta a legtöbb néző januárban, teljes napon és főműsoridőben egyaránt.

A januári eredményekhez az alábbi műsorok kiemelten járultak hozzá:

• A Szerencsekerék továbbra is kiemelten magas nézettséget ért el januárban, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a hétköznap esti műsortoplistát toronymagasan vezeti, és egyúttal átlagosan idősávja legnézettebb műsora is volt mindhárom kiemelt korcsoportban. Ráadásul, a fő konkurens RTL-en szintén hétköznap esténként futó Drága örökösök idősávjában is többen választották a TV2-t, mint említett versenytársát.

• Január 2-án visszatért a csatornára egy régi nagy kedvenc is, a Vigyázat, gyerekkel vagyok! Ördög Nóri vezetésével, ami a Szerencsekerékhez hasonlóan szintén idősávja legnézettebb műsora volt januárban mindhárom kiemelt korcsoportban hétköznap esténként.

• A showműsort a Hazatalálsz váltotta január 23-án a hétköznap esti 9 órás műsorsávban. A csatorna vadonatúj saját gyártású napi sorozata szintén jelentős fölénnyel nyerte idősávját mindhárom kiemelt korcsoportban.

• Januárban a Mokka és Mokkacino is mindhárom kiemelt korcsoportban győzelmet aratott a konkurens csatorna reggeli azonos idősávjával szemben. Az esti Tények pedig a teljes lakosságon belül és a fiatalabb, 18-49 éves korosztály körében lett idősávja legnézettebb műsora.

• A csatorna a hétköznap esti hírműsorokat megelőző idősávban (14:30-18:00 között) is kiválóan teljesített, a TV2 délutáni sorozatai a 18-59 éves korcsoportban átlagosan ötször annyi nézőt ültettek le a képernyő elé januárban, mint a fő versenytárs RTL. Ez az arány a teljes lakosságon belül és a fiatalabb, 18-49 éves nézők körében még magasabb volt.

Összefoglalva:

• A januári műsorok sikerének köszönhetően nem csupán a 18-59 éves korcsoporton belül, hanem a teljes lakosság tekintetében és a fiatalabb, 18-49 éves nézők körében is kiemelkedően teljesített a TV2, csatorna és csoportszinten is. Ennek eredményeképpen januárban a TV2 lett a legnézettebb csatorna mindhárom kiemelt korcsoportban teljes napon és főműsoridőben egyaránt.

• A főcsatorna mellett a teljes csatornacsalád is kimagasló eredményt ért el januárban, hiszen a sikeres őszi tévés főszezonhoz hasonlóan idén januárban már nem csupán teljes napon, hanem főműsoridőben is a TV2 Csoport csatornát választotta a legtöbb néző mindhárom kiemelt korcsoportban. A győzelemhez nagymértékben hozzájárult, hogy tavaly januárhoz képest teljes napon a TV2 Csoport jelentősen tudta növelni előnyét az RTL Magyarországgal szemben, illetve idén januárban már főműsoridőben is piacvezető volt mindhárom kiemelt korcsoportban.

2023. február 03. 14:55
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Bontószökevények koptatták a 3-as főutat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok készültek
A közútkezelő munkatársai a nyugtatóért nyúlhattak.
Késelés történt egy általános iskola közelében, két gyereket szállítottak kórházba
Az intézmény környékét lezárták.
Frontálisan ütközött a kamionos, meghalt
Szemből, frontálisan tarolt le egy kisteherautót egy kamion Környén csütörtök délelőtt. A sofőr nem élte túl az ütkö...
Jégesővel és faggyal kezdődött a hétvége
Mosonmagyaróváron esett a jégeső, Miskolcon pedig télikabátban sétáltak az emberek. Bár néhány napja még nyári hőség...
Ítéletidő Dubajban: Emberi tényezőről beszélt a szakértő
Egyetemi kutatók is reagáltak a megjelent teóriákra.
Gránát szorult egy mezőgazdasági gépbe
Mezőgazdasági gépébe szorult gránátot talált egy sofőr. Mikor észrevette, hogy valami a munkagépébe akadt, azt hitte...
Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!
Harcolnunk kell, meg kell védeni a magyar emberek békéjét és biztonságát, meg kell védeni a gazdasági eredményeinket...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.