Takács Péter: Újbuda polgármestere miatt áll a szakrendelő fejlesztése, a kormány kész átvenni a feladatot

Nyílt levélben válaszolt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár Újbuda polgármesterének, László Imrének.

Az államtitkár válaszában kifejtette, hogy sajnálattal tapasztalta, hogy a Szent Kristóf Szakrendelő többletkapacitás-befogadásra irányuló kérelmével kapcsolatosan az önkormányzat, mint fenntartó a saját alkalmatlanágát és tehetetlenségét a finanszírozóra és a kormányra igyekszik áthárítani, és nyílt levélben fogalmaz meg olyan állításokat, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

Ahogyan azt már korábbi levelemben leírtam, a vonatkozó jogszabály szerint a többletkapacitás-befogadási bizottság vizsgálja meg a többletkapacitás-befogadásra irányuló kérelmek szakmai indokoltságát. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a kérelmek beérkezését követően elvégzi azok formai és tartalmi szempontú vizsgálatát. Amennyiben a beérkezett kérelem megfelel az előírt követelményeknek, a többletkapacitás-befogadási bizottság soron következő ülésén meg tudja tárgyalni

– emelte ki Takács Péter.

Az államtitkár kitért arra is, hogy már korábbi levelében azt is jelezte a polgármesternek, hogy a szakrendelő kérelme nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek, ezért nem is volt lehetőség azok megtárgyalására, erre a NEAK többször is felhívta a szakrendelő figyelmét. Bár a Szakmai Kollégium támogató véleményeinek beszerzése és a pályázati anyaghoz történő csatolása a pályázó feladata és felelőssége, a Belügyminisztérium és a NEAK minden segítséget megadott annak érdekében, hogy a szükséges hiánypótlásra minél hamarabb sor kerüljön.

A fotó illusztráció (MTI)

Hozzátette, hogy a kérelemmel kapcsolatos hiányzó szakvélemények elkészültek és be is adták őket a NEAK-hoz, így azokat a többletkapacitás-befogadási bizottság tavaszi ülésén megtárgyalta. A pozitív döntésről a NEAK hamarosan tájékoztatást fog adni.

Szeretném ugyanakkor polgármester úr figyelmét felhívni, hogy bár az Ön állítása szerint „a kormány három éve nem fogadja be adminisztratív hiányosságokra hivatkozva az Újbuda Egynapos Sebészetet”, a valóság ezzel szemben az, hogy az egynapos sebészeti és szájsebészeti ellátásra vonatkozóan a Szakrendelő kapacitása 2022.12.20 napjával befogadásra került, melyre a szakrendelő a mai napig nem kezdeményezte a finanszírozási szerződés megkötését. Tehát, ameddig a Fenntartó hangosan követeli a többletkapacitás befogadását, valójában el sem indította egynapos sebészeti tevékenységét, noha erre minden lehetősége megvolt, a finanszírozást ugyanis a kormány már korábban biztosította

– szögezte le Takács Péter.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy az Újbudai Szent Kristóf Szakrendelő által az elmúlt 5 évbenyújtott kérelmek kapcsán az is látható, hogy a NEAK szinten minden esetben biztosította a finanszírozást, a 14 benyújtott kérelemből 13 esetben született pozitív döntés.

A Polgármester úr azon állítása, miszerint "Nem tudunk orvossal tárgyalni", szintén csúsztatás, ugyanis a működési engedély kiadásának - és ily módon a finanszírozási szerződésnek is - feltétele, hogy a személyi feltételeket a Szolgáltató biztosítsa, tehát előszerződést kell bemutatni az engedélyező hatóság felé.

 

A felelősségteljes és gondos eljárás hiánya az önkormányzat részérőn abban is tetten érhető, hogy a Szakrendelő nem adott be ún. előzetes többletkapacitás-befogadási engedélyt, ami garantálja, hogy a finanszírozási szerződés életbe lépjen, amikor a személyi és tárgyi feltételek adottak.

 

Szeretném továbbá emlékeztetni, hogy a Szakrendelő fejlesztésére a Kormány több ütemben összesen, mintegy 4,1 milliárd forint támogatást biztosított az Egészséges Budapest Program keretében, melyhez kapcsolódóan az Önkormányzat csupán 475 millió forint saját forrás biztosítását vállalta. Ezen belül a szóban forgó egynapos részleg kialakítására, felszerelésére a kormány 1,4 milliárd forint forrást biztosított, míg az önkormányzat 110 millió forint önrészt nyújtott

– hangsúlyozta az államtitkár.

Zárásként kiemelte azt is, hogy ezek tükrében látható, hogy a kormány minden lehetséges támogatást megadott a szakrendelő fejlesztéséhez és a szakellátások működtetéséhez, azonban úgy tűnik, hogy az nökormányzat nem tudott élni ezekkel a lehetőségekkel. Ezért ezúton szeretné felajánlani, hogy amennyiben az önkormányzat részére szakmai tudás hiányában túl nagy terhet ró a szakrendelő működtetése és fejlesztése, úgy a kormány készséggel átveszi ezt a feladatot, annak érdekében, hogy a jövőben a kormány által biztosított fejlesztéseket az újbudai polgárok mielőbb igénybe vehessék.

2025. június 04. 14:24
Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető ...
Húsz nap elzárásra ítélte a bíróság azt az idős nőt, akinek a kutyái rátámadtak egy kislányra Zsámbékon. A gyereknek...
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájé...
A Szent István Intézet és a CitizenGO Magyarország petíciót indított vasárnap a Kétfarkú Kutya Párt önkormányzati ké...
A magyarok világosan kimondták, hogy nem kérnek az illegális migrációból, senki sem döntheti el rajtunk kívül, hogy ...
Peti, te, hallod-e! Látom, még a vasárnap délelőttjeidet is gyűlöletkeltéssel töltöd – válaszolt Magyar Péternek köz...
Nagy-Britannia egyik legnagyobb tüntetést tartották meg szombaton Londonban az illegális bevándorlás és a munkáspárt...