Takács Péter: A napokban megkapják emelt bérüket az egészségügyi dolgozók

A napokban kapják kézhez az ápolók, egészségügyi dolgozók júliusi, 18 százalékkal magasabb bérüket - mondta a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Takács Péter hozzátette: a háború és a szankciók okozta nehézségek ellenére a kormány idén is tovább növeli az egészségügyi dolgozók bérét, jövő márciusban pedig újabb nagy emelés várható.
A béremelés csaknem 84 ezer ápolót és az egészségügyben dolgozókat érinti.

Közölte, 2010 óta több ütemben, jelentősen nőtt az ápolók bére, legutóbb tavaly januárban volt 10 százalékos béremelés. A mostani emeléssel az ápolók bruttó alapbére 2010-hez képest átlagosan már a négyszeresére emelkedik - mondta az államtitkár.

Egy négy-hat éve dolgozó felsőfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 422 550 forint, ami a jelenlegi béremeléssel 498 600 forintra nő. Ez 2010-ben csupán 126 270 forint volt. Egy 20 éve dolgozó felsőfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 493 690 forint, ami 582 550 forintra emelkedik. Ez 2010-ben 149 150 forint volt.
Egy négy-hat éve dolgozó középfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 340 030 forint, ami a béremeléssel 401 240 forintra emelkedik. Ez 2010-ben 91 400 forint volt. Egy 20 éve dolgozó középfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 389 830 forint, ami a július 1-jei béremeléssel 460 000 forintra emelkedik, ez az összeg 2010-ben 106 600 forint volt - ismertette Takács Péter.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A kormány már arról is döntött, hogy az ápolói béremelés 2024 márciusában folytatódik 

- tette hozzá az államtitkár.

A háziorvosok, házi gyermekorvosok és az alapellátásban dolgozó fogorvosok mellett dolgozó szakdolgozók, asszisztensek sem maradnak ki a júliustól járó, 18 százalékos béremelésből. Rájuk nem az ágazati előmeneteli szabályok irányadóak, különféle jogállások szerint végzik a munkájukat.

Van, akinél a munka törvénykönyve irányadó, van, aki egyéni vállalkozóként tevékenykedik, és olyan is, aki munkaközvetítőn keresztül dolgozik, így az ő esetükben nem az ágazati előmeneteli szabályok érvényesek. Először fel kellett mérni, hogy a jelenlegi praxisfinanszírozási rendszerből kigazdálkodható-e a bérfejlesztés, a háziorvosi kollegiális vezetők számításai szerint nem, ezt pedig a kormány elfogadta. A praxisok az erre szolgáló összeget nem bértámogatásként, hanem szabadon felhasználható keret formájában kapják majd meg - mondta el az államtitkár.

Öt-hat munkanap alatt lezárul a társadalmi egyeztetés, majd megjelenik az erről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben, ezután a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő elvégzi a számfejtést 

- tette hozzá.

Takács Péter megjegyezte: az alapellátásban dolgozók béremelésével kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamara téves információkat tett közzé, a Belügyminisztérium azonban elkötelezett a szféra béremelése mellett.

MTI

2023. augusztus 04. 12:16
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...