Szorul a hurok: igazságügyi szakértő vizsgálja meg a helyszínen Tordai Bence budai villáját

Igazságügyi szakértő tart ma helyszíni szemlét Tordai Bencének, a Párbeszéd társelnökének budai villájánál – értesült a Magyar Nemzet. A szakember annak eldöntésében működhet közre, hogy a baloldali politikus szabálytalanul építtette-e II. kerületi, 150 millió forintra taksált házát. Az építkezés miatt több eljárás is zajlik. Tordai perben áll a kormányhivatallal, amely éppen a bírósági procedúra miatt függesztette fel az ügyben korábban megindult építésügyi eljárást. A villát felhúzó kivitelező ellen pedig a rendőrség vizsgálódik csalás és más bűncselekmény miatt.

Tordai Bence még 2016-ban vásárolt egy II. kerületi, Attila utcai telket, az ingatlanon akkor parasztház állt. A Párbeszéd társelnöke eredetileg ezt a lakóingatlant akarta átépíttetni úgy, hogy az eredeti épületből számos elem megmaradjon. Ehhez képest a telken látszólag teljesen új házat alakítottak ki.

A történet jól rávilágít Tordai személyiségére, hiszen a politikus a botrány kirobbanását megelőzően a milliárdos Csipak Péter szintén szabálytalannak tűnő építkezését támadta, ám azóta inkább más témákat próbál napirenden tartani.


Így építkezik Tordai

A politikus által megbízott kivitelező 2017 novemberében kezdett dolgozni, ekkor egyszerű bejelentést tett az Országos építésügyi nyilvántartáson keresztül arról, hogy az ingatlan hátsó kertjében meglevő lakóépületet átépítené, bővítené.

A munkálatok 2022 áprilisában befejeződtek, Tordai hatósági bizonyítványért folyamodott Budapest Főváros Kormányhivatalához. A dokumentum beszerzése azt a célt szolgálta, hogy az építtető jelezze a hatóságoknak: az ingatlan elkészült, a munkálatok befejeződtek.

Ez az irat azért fontos, mert például a bankok ennek bemutatása után folyósíthatják egy építkezésre felvett hitel utolsó részletét, de a csokhoz és egyéb támogatásokhoz is elengedhetetlen a hatósági bizonyítvány megléte.


Itt az alap, hol az alap?

Miután Tordai benyújtotta igénylését, a kormányhivatal szemlét tartott az ingatlanon, majd a szakemberek átnézték az építési e-naplót, kikérdezték a kivitelezőt és légifelvételeket kértek be a területről a II. kerületi önkormányzattól. 

Az adatok alapján 2022 augusztusában megtagadják a hatósági bizonyítvány kiadását


Azzal érveltek, hogy bár az ingatlan méreteit és megjelenését tekintve az egyszerű bejelentési dokumentációban szereplő épületet húzta fel a kivitelező, ám a korábbi házból nem annyi maradt meg, mint amennyi a tervekben szerepelt.

A kormányhivatal vizsgálata megállapította, hogy egyes falakat az alapokig visszabontottak, illetve bizonyos helyeken még a régi alapot is elbontották, miközben a tervdokumentációban nem ez szerepelt.

Tordai Bence a kerületi építési szabályzat ellen is vétett, ugyanis az előírás alapján az ingatlanon önálló épület nem létesíthető a hátsó kertben, kivéve, ha azt a kiegészítő előírás megengedi, ám ez esetben nincs szó ilyesmiről.


Kíváncsi a bíróság

A szabálytalan építés miatt a kormányhivatal az elutasító határozat kiadásával egyidejűleg építésfelügyeleti eljárást indított, ám ezt egyelőre felfüggesztették, ugyanis Tordai a Fővárosi Törvényszéken támadta meg a hatósági bizonyítvány kiadásának megtagadásáról szóló döntést.

A perben 2022 decemberében tartották az első tárgyalási napot. Úgy tudni, Tordai több ponton is igyekszik támadni a kormányhivatal döntését a bíróság előtt. A politikus és jogi képviselője azt az álláspontot terjesztette elő, hogy a hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásban nem lehetett volna ezt megtagadni építésrendészeti problémák miatt.

Tordaiék szerint a kormányhivatal csak egy, a párhuzamosan indított építésrendészeti eljárásban állapíthatta volna meg az épület szabálytalanságát.

A hatóság a bíróság előtt jelezte, hogy nem ért egyet mindezzel. Az irat kiadásának előfeltétele szerintük ugyanis az, hogy a hatóság megvizsgálja: az építmény a jogszabályoknak megfelelően valósult meg.


Tordai továbbá próbálta elfogultnak feltüntetni a kormányhivatalt, ám úgy tűnik, hogy a bíróság nem volt vevő a képviselő érveire. A per következő tárgyalási napja várhatóan áprilisban lesz.


A Fővárosi Törvényszék szakértői bizonyítást rendelt el Tordai Bence budai villájának ügyében. Úgy tudjuk, az igazságügyi szakértő ma tart helyszíni szemlét a politikus II. kerületi háznál.


Nyomoz a rendőrség is

A Tordai-villa ügyében a feljelentéseiről elhíresült Tényi István fordult a hatóságokhoz 2022 júliusában, majd a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség asztalára került a csalás és más bűncselekmény ügyében tett feljelentés.

Innen a Budapesti Rendőr-főkapitányságra került a feljelentés, mivel első körben nem a politikus felelősségét vizsgálják, hanem a kivitelezőét. A rendőrség addig nyomozhat, amíg esetlegesen fel nem merül a párbeszédes politikus felelőssége.

Forrás/Címlapfotó: Magyar Nemzet / Fotók: Origo

2023. április 11. 09:02
A Tisza beemelte programjába Brüsszel orosz energia tiltására vonatkozó célkitűzését. Az intézkedés minden magyarnak...
Videón a találkozó háttérpillanatai.
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
Alig néhány héttel a titkos esküvőjük után, Krausz Gábor és Mikes Anna kettesben is örök hűséget fogadtak egymásnak.
Gianni Annoni és felesége, Debreczeni Zita egy olasz romantikus filmbe csöppentek.
Könnyekig megható pillanatok és egy mesebeli esküvő. Krausz Gábor és Mikes Anna hazaértek a nászútról és határtalan ...
family
Lehet párosítani embereket is: heteken át tartó tesztekkel, interjúkkal, illetve szükségeltetik még néhány szakmai f...
family
Élete legnagyobb álmát valóra váltotta, csak közben kis híján belehalt. Egy 25 éves csíkszeredai nő, Xénia elhatároz...
family