Szörnyethalt egy 4 éves kislány Győrnél, apja végzetes hibát vétett

Az áldozat anyja és nagyapja is súlyosan megsérült. Az ügyészég most emelt vádat az autó vezetője ellen.

Magyarországon keresztül utazott családjával Romániából Franciaországba egy román férfi még 2024 májusában. Hátul ülő élettársa, illetve négy- és kétéves kislánya sem használta a biztonsági övet – derül ki a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség keddi közleményéből.

A 24 éves sofőr egyik reggel Győr közelében haladt az autópálya belső sávjában. Annyira fáradt volt, hogy egy időre nem is irányította a kocsit, amely 110 kilométeres sebességgel letért az útról, és a szalagkorlátnak ütközött.

Fotó: ügyészsége

A férfi azonnal jobbra rántotta a kormányt, illetve fékezett, ettől viszont átsodródott a sztrádán, és a jobb oldali árokba csapódott, ahol többször is megpördült az autó.

A négyéves kislány kirepült a kocsiból, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A másik gyerek könnyebben, míg a sofőr párja és apósa súlyosan megsérült.

Halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja az ügyészség a román férfit, és ezért akár öt év börtönt is kaphat.

Korábbi tartalmak:

Szörnyű halálos baleset történt az M5-ösön, gyerekek is megsérültek

Borzasztó látvány, újabb durva, halálos baleset történt az országban - Fotóval

Egy gyereket is elvittek a mentők, szörnyű halálos baleset történt a 81-esen - Fotók

Egy rendőr és utasa is meghalt egy borzalmas balesetben Szigetszentmiklósnál

Ketten meghaltak, amikor autóval ütközött egy vonat Ceglédnél, a kocsi kigyulladt

2025. február 25. 09:54
Működik az árrésstop, már most több termék olcsóbban kapható
Az online árfigyelő adatbázis is mutatja a változásokat.
Fonói gyilkosság: Újabb halálos áldozata van a horrornak
Egy 63 éves nő az újabb áldozat.
Mentőhelikopter szállt le Forráskútnál, egy emberen már nem tudtak segíteni
Végzetes tragédia történt.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – Ez vár a magyar autósokra
Nem mindenkinek lehet őszinte a mosoly az arcán.
Hátraarcot vett a tavasz, havazik Magyarország több pontján – Videó
Rövidesen már a síkvidékeket is elérheti.
Sokszor voltam megtörve!
Világra szóló győzelem, amire talán még maga Mészáros Lili is csak félve mert gondolni. Miután megnyerte a Next Top ...
family
Nélkülük semmit sem érek!
Képzeljenek el egy nagyon szegény családot, ahol egy kiló kenyérrevaló előteremtése is kihívást jelent. Mégsem a sze...
family
Micsoda pusztítás!
Eddig 40 halálos áldozata van az Egyesült Államokban pusztító tornádóknak és a szezonnak még koránt sincs vége. A 2-...
family
Nem bírom a felelősséget!
"Egy kicsit még örülök, hogy nem vagyok nagypapa" - ezt mondta nemrég az ország MC Hawerja, Kocka Géza. Az örök ifjú...
family
Tények teljes adás, 2025. március 17., hétfő
DRÁMAI - Meghalt a kórházban a fonói drogos gyilkos másik áldozata is. Még pénteken támadt a nőre az ámokfutó, napok...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.
© 2025 TV2 Zrt.

A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség