Szívtájékon szúrta, hazudott a gyilkos nő, megdöbbentő részletek derültek ki- videóval

Halálra késelte az élettársát egy nő Budapesten a 8. kerületben péntek éjjel. A szomszédok szerint gyakran voltak részegek, olyankor pedig veszekedtek. Egyik döbbent ismerősük mesélt a gyilkosságról a Tényeknek.

„Szerintem biztos, hogy valahol szívtájékon elérhette, mert azonnal meghalt...” – ezt mondta egy szomszéd arról a brutális gyilkosságról, ami a 8. kerületi házban történt péntek este. Az élettársát ölte meg egy nő, késsel szúrta le az 58 éves férfit. Az ott élőket megdöbbentette az eset.

„Láttam majd később, hogy jönnek a mentősök, akkor még mindig nem tudtam, hogy egyáltalán mi zajlott a házban, és így láttam majd később utána, hogy a mentősök után jön a hullaszállító” – tette hozzá.

A többi lakó szerint a férfi szívességből engedte meg a nőnek, hogy nála lakjon, a tragédia előtt nem sokkal fogadhatta be.

A nő először azt állította, hogy a férfi saját magával végzett, később azonban a rendőröknek is bevallotta a szörnyű tettet.

A szomszédok azt mondják a pár rendszeresen ivott, és amikor lerészegedtek, kiabáltak egymással. A gyilkosság estéjén is hangoskodtak.

„Veszekedtek igen, igen, ez fel is hallatszott többször is, hogy veszekedtek” – árulta el.

Az ott élők szerint a nő kiabálását lehetett gyakrabban hallani. Viszont nagyon megdöbbentek, amikor hirtelen rendőrök lepték el a házat.

„Jöttek a rendőrök, és utána sürgés-forgás volt itt teljesen... kicsit hangzavar volt” – részletezte a szomszéd.

A támadó beismerő vallomást tett, a rendőrség pedig emberölés miatt indított eljárást ellene. Azonban a késelő a kihallgatásán azt állította, hogy önvédelemből gyilkolt.

Az élettársával végző nőt, napokon belül letartóztathatják. Akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Korábbi cikk:

Újabb gyilkosság történt az országban, keresik az elkövetőt

2023. május 01. 13:26
Egyre bizarrabb viseletek hódítanak az utcákon, csokorba szedtük az extrém darabokat
Kanizsai-Silka Ágnes, az Agnes Silka tulajdonosa szerint a koronavírus óta hódítanak a konzervatív öltözködést kedve...
Négy embert, köztük két rendőrt gyilkolt meg a japán ámokfutó
A késsel és vadászfegyverrel felszerelkezett férfit Nakanóban fogta el és tartóztatta le a rendőrség.
Iskolás gyerekek okozták a Sydney-ben pusztító tüzet
A több mint százéves védett épületet 13 éves gyerekek gyújtották fel.
Díszdoktori címet kapott Karikó Katalin és Tom Hanks is a Harvardon
Összesen hat embert tüntettek ki a csütörtöki ünnepségen.
Ferenc pápa egészségügyi állapota miatt lemondták a pénteki audienciákat
A hírt Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője közölte.
A magyarok békességre vágynak
Szükség van olyan erős intézményekre, amelyek segítik a családokat - ezt mondta Novák Katalin a sepsiszentgyörgyi id...
Sisak, kesztyű és gyógyszer is volt Suhajda Szilárd sátrában
A hegymászó felkutatására indult serpák megtalálták Szilárd felszerelését.
Drónzáporral támadták Kijevet
Egy 41 éves férfi meghalt, egy nő pedig megsérült Kijevben, azután, hogy az orosz hadsereg minden eddiginél több dró...
Gyerekek kérdezhették a kormánytagokat
Milyen gyorsan tud futni Gulyás Gergely és milyen tanuló volt Szijjártó Péter - ezt is elmondták politikusok a rendk...
Egyre több a Lyme-kóros beteg
Majdnem húsz százalékkal több Lyme-kóros beteget diagnosztizáltak 2022 októberéig, mint az előző évben, ez a Nemzeti...
Elképesztő ünneplés, boldog szurkolók: így ünnepelte a Fradi a bajnoki címet - galéria
Először szólalt meg Gálvölgyi János, mióta kiengedték a kórházból
Olivier Giroud a BL-be lőtte a Milant a Juventus otthonában
A Fradi játékosai így ünnepelték a 34. bajnoki címet a szurkolókkal - videó
Egyiptom nemrégiben felfedezett ősi munkaműhelyeket, sírokat mutatott be