Szívszorító bejegyzésben búcsúzik az iskola, ahová a verőcei hajóbaleset áldozatai jártak

Boglárka és Márton is az iskola 13. osztályába jártak, a 19 éves fiú ráadásul éppen néhány héttel ezelőtt kapta meg az év legkiemelkedőbb tanulónak járó Kiss Ferenc-díjat.

Napok óta gyászolja az ország a Verőcénél történt hajóbaleset áldozatait, és még az utolsó pillanatig reménykedik mindenki, hogy az öt eltűnt személyre még élve rátalálnak a hatóságok és az önkéntesek. A túlélési esélyük óráról órára egyre kevesebb, hétfő délelőtt Balázs László, a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője már azt nyilatkozta, hogy ekkorra gyakorlatilag már a nullával egyenlő.

Ettől függetlenül nem adják fel az eltűntekért folytatott kutatómunkálatokat, a rendőrség pedig hétfőn a lakosság segítségét kérve megosztotta a keresettek személyazonosságát.

Köztük van a 19 éves Márton is, akiről kiderült, a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum 13. osztályos tanulója, és alig néhány héttel ezelőtt kapta meg az év legkiemelkedőbb tanulójának járó iskolai Kiss Ferenc-díjat.

Az intézmény kedd délelőtt közleményben tudatta, hogy a balesetben meghalt fiatal lány, Boglárka szintén 13. osztályos diákjuk volt.

Az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum sajnálattal tájékoztatja az iskola volt tanárait, diákjait, hozzátartozóikat, hogy iskolánk tanulói érintettek a verőcei vízi balesetben. A 13. osztályos Boglárkát a szülők azonosították, elhunyt. Iskolánk idei Kiss Ferenc-díjasa Varga Márton 13. osztályos tanuló eltűntként szerepel a keresési listákon

– írták bejegyzésükben.


A 20 év körüli Boglárka egyik ismerőse hétfőn megtörten nyilatkozott a Tényeknek, és elmondta, ő nagyjából fél órával a tragédia előtt hívta telefonon Boglárkát. Azt mesélte, a lány barátja a végzetes ütközés napján, a baleset előtt kérte meg a kezét, így amikor utoljára beszéltek azt mondta neki telefonon, hogy soha nem volt még ilyen boldog.

A címlapfotó illusztráció: MTI/Lakatos Péter

2024. május 21. 13:26
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Brutális felvételek készültek arról, ahogy két muszlim férfi ütötte és rúgta a rendőröket egy manchesteri repülőtére...
Hatalmas lángokkal égett egy győri társasház 10. emeleti lakása pénteken reggel, drámai videók készültek a tűzről. E...
A gyerek pólója meggyulladt, méteres lángokkal égett, ordított fájdalmában. Az ügyészség most vádat emelt az apjával...
A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték - kö...