Szijjártó: súlyos kockázatot jelentenek a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvések

Súlyos kockázatot jelentenek az egymástól kölcsönösen függő keleti és nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvések, ezek emberek millióinak sodorják veszélybe az állását - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.

A tárcavezető az Egy övezet, egy út kezdeményezés nemzetközi fórumán először az utóbbi évek súlyos kihívásairól beszélt, hangsúlyozva, hogy a világgazdaság rövid időn belül kétszer is a feje tetejére állt.

Rámutatott, hogy az elmúlt évekből fontos levonni a tanulságokat, amelyek közül az egyik legfontosabb az, hogy a világ sikeresebben tudta volna kezelni a nehézségeket, ha ezeket az együttműködésre, nem pedig az ellenségeskedésre alapozva közelítette volna meg.

"Ha a kölcsönös tisztelet nem tér vissza a nemzetközi politikába, akkor olyan helyzetbe fogunk kerülni, amit mindannyian el akarunk kerülni" - szögezte le.

Szijjártó Péter ismét felszólalt a világ blokkosodása ellen, amely a szavai szerint jelenleg a legrosszabb forgatókönyv lenne.

Aláhúzta, hogy Közép-Európa és benne Magyarország, mindig rajtaveszített a blokkosodáson, ezért ezt a kormány el akarja kerülni.

Ehelyett az lenne a közös érdek, ha a következő időszakot a konnektivitás jellemezné - mondta.

Kitért arra is, hogy a keleti és a nyugati gazdaság kölcsönösen függ egymástól, és úgy vélekedett, hogy aki ezt tagadja, az valószínűleg ezt ideológiai alapon teszi, nem tények alapján.

Rendkívül ártalmasnak nevezte a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvéseket, ezek - mint közölte - súlyos kockázatot jelentenek a gazdaságra, munkahelyek millióit sodorják veszélybe.


"Az úgynevezett kockázatmentesítés a valódi kockázat" - figyelmeztetett.

A miniszter elmondta, minderre Magyarország a legjobb példa, amely óriási erőfeszítéseket tett azért az utóbbi években, hogy a keleti és a nyugati beruházások fontos találkozási pontjává váljon.

Kiemelte, hogy hazánkban mind a három német prémium autómárka gyártóbázissal fog rendelkezni, s emellett a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül hamarosan már öt is jelen lesz.

Rámutatott, hogy ez a kormányzati stratégia sikeressé és megkerülhetetlenné teszi hazánkat az átalakuló autóiparban Európában, ami garanciát jelent a gazdasági növekedés fenntartására.

"Ha ez a megközelítés működik Magyarországon, akkor világszerte működnie kell" - jelentette ki.

"Amennyiben a világ újra blokkokra oszlik, az globális kudarc lesz. Azonban ha a következő időszakot a konnektivitás fogja jellemezni, s visszatér a kölcsönös tisztelet is, akkor biztosan békésebb és virágzóbb időszak következik, és úgy gondolom, hogy ebben Kína szerepe kritikus fontosságú" - tette hozzá.

MTI

2023. október 18. 11:11
Karácsonyi kvíz: Most letesztelheti, mennyire rajong az ünnepért!
Csak pár másodpercet vesz igénybe.
Megrázó fotók: meghalt egy ember a Lurdy háznál
Rendőrök érkeztek a helyszínre.
Leszakadt egy erkély a VI. kerületben, ketten életveszélyesen megsérültek
Éppen falat bontottak az épület belső udvarában, amikor leszakadt az egyik erkély, és maga alá temetett két munkást.
Elképesztő piruettet vettek fel az M3-ason, egy sofőr nyári gumival korcsolyázott – Videó
Biztosan akadnak, akiket ez sem győz meg az abroncscseréről.
Óriási lángok csaptak fel az Auchan egyik raktárában, fiatalokat gyanúsítanak a gyújtogatással
A tűzoltók számára azonnal nyilvánvaló volt, hogy gyújtogatás történt.
Egyre jobban van a lezuhant színésznő
"Jobban vagyok már. Lassan, de biztosan gyógyulgatok" - ezzel a hírrel jelentkezett először a balesete óta a Nemzeti...
Egyre jobban terjed a skarlát
Egyre jobban terjed a skarlát-fertőzés a gyerekek között. Idén több mint háromszor annyi beteg van, mint tavaly ilye...
100-al gázolta halálra a kerekesszékest
Száguldozó sofőr okozott halálos balesetet Vámosújfaluban. A férfi a furgonjával 100-al ment a faluban, amikor az id...
Ablakon kilógva törölte a szélvédőt
Kézi ablaklehúzóval tisztította az autó ablakát egy férfi a 6-os úton, Dunaújváros közelében. Menet közben, a jobb e...
Ön látja, mi van a képen? Sokan már feladták a találgatást
Többeknek tört már bele a bicskája egy optikai csalódásba.
Horrorbaleset az M1-es autópályán
Az ukrán külügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó Péter Brüsszelben
Egy "élő bőr" védi a Kínai Nagy Falat az eróziótó
Alekosz rögtön jelentkezett Vadon Jani helyére
Elárulta a Google, mire kerestek rá 2023-ban a magyarok

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.