Szijjártó Péter: Újabb fontos pillanatához érkezett a paksi bővítés

Újabb fontos pillanatához érkezett a paksi bővítés azzal, hogy elkezdődött a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelése is, amely az első lépése az építés előkészítési munkálatainak - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A tárcavezető arról számolt be, hogy megindult a paksi atomerőmű leendő hatos reaktorblokkja alatti talaj kitermelése is, először öt méteres mélységig, miután ugyanez a tervezett ötös blokk esetében már megtörtént.

A munka nagyságának érzékeltetése céljából pedig rámutatott, hogy utóbbi eredményeként nagyjából egymillió köbméternyi földet kellett elszállítani a helyszínről, és jelenleg is harminc-negyven teherautó hordja el a nyolc gép által kitermelt földet.

Aláhúzta: a hatos blokk egyes pontjain 23 méteres mélységig kell majd leásni a stabilitás, a biztonságos működés garantálása érdekében, ez egy következő fázis lesz a munkálatokban.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy eközben zajlanak a stabilitás és a biztonság szempontjából rendkívül lényeges résfalazási munkálatok, már mintegy 700 méter meg is épült. Illetve a reaktortartály gyártása is folyamatban van Oroszországban.


"Mindez azt jelenti, hogy a 2030-as befejezése a munkálatoknak továbbra is reális célkitűzés"
- közölte.

A miniszter leszögezte, hogy Magyarország hosszú távú energiabiztonságának nélkülözhetetlen eleme a paksi erőmű bővítése, ezáltal hazánk az általa felhasznált elektromos áram körülbelül 70 százalékát maga tudja majd megtermelni.

"Így nem leszünk rákényszerülve a nemzetközi piacokra, nem leszünk kitéve a nemzetközi piacok néha őrült árváltozásainak" - fogalmazott.

A paksi atomerőmű bővítésének ügyét már sokan temették, sokan ellenérdekeltek annak sikerében, de a magyar nemzeti érdek egyértelmű, a nukleáris energia arányát növelni kell az energiamixben. Ennek kézenfekvő megoldása a két új blokk megépítése, amellyel a nukleáris kapacitásunkat 2000 megawattról 4400 megawattra fogjuk növelni

- összegzett.

Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2023. szeptember 05. 12:36
Egyre több sokkoló felvétel kerül napvilágra az ukrán sorozóbizottságok brutális módszereiről. Az elmúlt időszakban ...
Halálra gázoltak egy kerékpárost szerdán Hajdúböszörményben.
Július 15-én a második magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor és az AX-4 űrmisszió legénysége épségben hazatért a Nemzetkö...
42 métert zuhant egy vízesésről egy ausztrál férfi.
A másik két utas könnyebben sérült.
Újabb részletek derültek ki a tisztázatlan körülmények között meghalt kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József hal...
Fa ágai közé szorult gránátot találtak a siroki erdőben - közölte a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred pénteken a Fa...
Legalább hatvanan vesztették életüket egy áruháztűzben. Az ötemeletes épület hatalmas lángokkal égett, a sűrű fekete...
BECSAPÓDÁS - Egy tízéves kislány is megsérült Kazincbarcikánál, anyjával frontálisan ütköztek egy kamionnal, a nőt s...
GYILKOSSÁG - Családi dráma Szegeden, megölte az élettársát, majd pedig a holttest mellett éjszakázott, csak másnap j...