Szijjártó Péter: Rendkívüli erőt ad Magyarországnak, hogy mezőgazdasága a hazai fogyasztás dupláját termeli meg

Rendkívüli erőt ad Magyarországnak, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a teljes hazai fogyasztás dupláját tudja megtermelni, s ebben jelentős szerepe van a kormányzati támogatásokkal megvalósuló beruházásoknak is - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nagyhegyesen.

 

A tárcavezető a Nagyhegyesi Takarmány Kft. projektzáró eseményén arról számolt be, hogy a 900 millió forint értékű fejlesztés nyomán a kétszeresére, évi nagyjából 100 ezer tonnára nőtt a családi tulajdonú, negyven országba exportáló cég állateledel-gyártó kapacitása. A projektet az állam 270 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva harminc új munkahely létrehozásához.

Beszédében kitért az elmúlt évek nehézségeire, kiemelve, hogy a válsághelyzet világosan megmutatta, hogy mekkora jelentősége van az élelmiszeriparnak.

Azt sem túlzás mondani az elmúlt évek fényében, hogy egy ország erejét nagyban határozza meg az, hogy milyen élelmiszeripari kapacitásai, milyen élelmiszeripari képességei vannak

- mondta.

Nekünk, magyaroknak is nyilvánvalóan rendkívüli erőt ad az a tény, hogy a magyar mezőgazdaság a dupláját tudja megtermelni, a magyar élelmiszeripar pedig a dupláját tudja feldolgozni mindannak, amit itt Magyarországon elfogyasztunk

- tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a 135 ezer embernek munkát adó élelmiszeripar mára innovatív és nemzetközi szinten is versenyképes ágazattá vált, amelynek növekedését a súlyos kihívások sem tudták megakasztani.

Aláhúzta: ebben jelentős szerepe van annak is, hogy az élelmiszeripari vállalatok nagy számban éltek a kormány beruházásösztönzési támogatásaival, még a koronavírus-járvány alatt is.

Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Példaként említette, hogy a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar termelési értéke a pandémia előtt, 2020-ban 3800 milliárd forint volt, tavaly pedig már 6500 milliárd forint.

Ez nyilván nem alakulhatott volna így, hogyha nem jöttek volna létre, nem jönnek létre folyamatosan a beruházások

- szögezte le.

Valamint arra is kitért, hogy bár Magyarország lakosságszámát tekintve csak 95. a világon, a konzerves állateledelek exportjának ranglistáján a 9. helyen áll, miután tavaly mintegy 757 millió euró értékű volt a kivitel ezen a téren.

A miniszter beszélt arról is, hogy az elmúlt három évben korábban példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság. És - mint mondta - az ukrajnai háború árát egész Európa fizeti, minél közelebb fekszik egy ország a konfliktushoz, annál inkább.

Majd kiemelte, hogy a magyar gazdaság a rendkívül nehéz körülmények ellenére is rekordokat tudott elérni tavaly, ugyanis megdőlt a beruházások, a foglalkoztatás és az export csúcsa is. Szavai szerint erre a sikerreceptet a beruházások jelentik, mivel a beruházások teremtenek munkahelyeket, s a munkából lesz megélhetés és gazdasági teljesítmény.

A mostani nehéz körülmények mellett is egyértelmű célkitűzésünk és elvárásunk magunkkal szemben, hogy a magyar gazdaságot így is növekedési pályán tudjuk tartani

- összegzett.

Forrás: MTI

2023. május 18. 15:50
Egyre bizarrabb viseletek hódítanak az utcákon, csokorba szedtük az extrém darabokat
Kanizsai-Silka Ágnes, az Agnes Silka tulajdonosa szerint a koronavírus óta hódítanak a konzervatív öltözködést kedve...
Négy embert, köztük két rendőrt gyilkolt meg a japán ámokfutó
A késsel és vadászfegyverrel felszerelkezett férfit Nakanóban fogta el és tartóztatta le a rendőrség.
Iskolás gyerekek okozták a Sydney-ben pusztító tüzet
A több mint százéves védett épületet 13 éves gyerekek gyújtották fel.
Díszdoktori címet kapott Karikó Katalin és Tom Hanks is a Harvardon
Összesen hat embert tüntettek ki a csütörtöki ünnepségen.
Ferenc pápa egészségügyi állapota miatt lemondták a pénteki audienciákat
A hírt Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője közölte.
A magyarok békességre vágynak
Szükség van olyan erős intézményekre, amelyek segítik a családokat - ezt mondta Novák Katalin a sepsiszentgyörgyi id...
Sisak, kesztyű és gyógyszer is volt Suhajda Szilárd sátrában
A hegymászó felkutatására indult serpák megtalálták Szilárd felszerelését.
Drónzáporral támadták Kijevet
Egy 41 éves férfi meghalt, egy nő pedig megsérült Kijevben, azután, hogy az orosz hadsereg minden eddiginél több dró...
Gyerekek kérdezhették a kormánytagokat
Milyen gyorsan tud futni Gulyás Gergely és milyen tanuló volt Szijjártó Péter - ezt is elmondták politikusok a rendk...
Egyre több a Lyme-kóros beteg
Majdnem húsz százalékkal több Lyme-kóros beteget diagnosztizáltak 2022 októberéig, mint az előző évben, ez a Nemzeti...
Bármelyik pillanatban elindulhat a háború eddigi legvéresebb csatája
Gigantikusra sikerült a 16K-s tévé
Riasztást adott ki a meteorológia, az egész országban lecsaphat a zivatar
Történelem-magyar szakos tanár volt a legismertebb magyar szakácskönyv szerzője
A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye