Szijjártó Péter: Miért nem lépett még semmit az Európai Bizottság Ukrajnával szemben az olajszállítások tiltása miatt?

Miért nem lépett semmit több mint egy hét alatt az Európai Bizottság Ukrajnával szemben az olajszállítások tiltása miatt? - tette fel a kérdést a külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében annak kapcsán, hogy Magyarország már több mint egy hete Szlovákiával közösen kezdeményezte az Európai Bizottság fellépését az ügyben.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hiába két uniós tagország energiabiztonságának veszélyeztetése, hiába az EU-Ukrajna társulási megállapodás kristálytiszta megsértése, Brüsszel hallgat.

Véleménye szerint ennek két oka lehet: az Európai Bizottság annyira gyenge, hogy képtelen érvényt szerezni két tagállam alapvető érdekének egy tagjelölttel szemben, vagy nem is Kijevben, hanem Brüsszelben találták ki az egészet, nem is az ukrán kormány, hanem az Európai Bizottság akarta, hogy zsarolják meg a két békepárti, fegyverszállításokat elutasító országot. 

Az Európai Bizottságnak és személyesen Ursula von der Leyen elnöknek azonnal színt kell vallania: Brüsszelből kérték-e az olajszállítás tiltását Kijevtől? S ha nem, akkor miért nem lépett semmit több mint egy hét alatt az Európai Bizottság?

 - tette fel a kérdést Szijjártó Péter.


Forrás: MTI / Borítókép: MTI/Vasvári Tamás

2024. július 30. 15:39
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Sokkolóval fenyegették, hogy engedelmeskedjen.
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Látom, hogy a tiszások hamisított AI fotókkal próbálják bizonygatni, milyen sokan voltak. A Békemenetről nem kell fo...
Az óraátállítás problémája minden nyári- és téli időszámítás előtt rengeteg kérdést vet fel az emberekben, ezekre az...