Szijjártó Péter: Menetrend szerint halad a paksi atomerőmű bővítése

Menetrend szerint halad a paksi atomerőmű bővítése, amely nemcsak versenyképesebbé fogja tenni a magyar gazdaságot, és nemcsak garantálni fogja az energiabiztonságot, a környezetvédelemhez is nagyban hozzá fog járulni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlését megelőzően sérelmezte, hogy még mindig hatalmas politikai és ideológiai viták övezik a nukleáris energiatermelést, miközben fontos lenne, hogy végre a szakmai alapú megközelítés kerüljön előtérbe.

Európában továbbra is komoly politikai és ideológiai támadások alatt áll a nukleáris energia, holott ha feltesszük a kérdést, hogyan lehet úgy nagy mennyiségben elektromos energiát előállítani, hogy az versenyképes áron, biztonságosan történjen, és még a környezetet is megóvjuk, akkor a nukleáris energia jelenti a megoldást 

- jelentette ki.

Leszögezte, hogy Magyarország a paksi bővítéssel évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását fogja megelőzni.

Tehát nemcsak versenyképesebbé tesszük az országot, és nemcsak az energiaellátásunk biztonságát garantáljuk, hanem a környezet védelméhez is nagy mértékben tudunk hozzájárulni

 - fogalmazott.


Szijjártó Péter arról számolt be, hogy mások mellett Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz nukleáris energetikai vállalat vezérigazgatójával is tárgyalt, akivel áttekintették a paksi projekt állását, amelynek szavai szerint a látványos szakasza ezután fog megindulni. Kiemelte: a megépült résfal hossza mostanra átlépte az egy kilométert, miközben összesen 2700 méterre lesz szükség az erőmű építésének előkészítése során. Emellett a kivitelező újabb kapacitásokat telepít a helyszínre, így a munka fel fog gyorsulni.

Megkezdődött a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelése, s már több mint félmillió köbméternél tart a folyamat, vagyis a munka fele már nagyjából itt is kész, miközben az ötös reaktornál már el is készült öt méteres mélységig a kitermelés. A következő feladat a talajszilárdítás lesz, amely november elsején indul. Ezzel párhuzamosan pedig elkészítik a 23 méteres mélységig történő talajkitermelésre vonatkozó engedélyeket - sorolta.

Hozzátette, hogy a Roszatom már megrendelte a hosszú gyártási idejű berendezéseket, például a reaktorpalást előállítása is megkezdődött már Oroszországban. A miniszter hangsúlyozta: 

Tehát haladunk a menetrend szerint a paksi atomerőmű építésével. A 2030-as évek elején a két új blokkot rá fogjuk tudni kapcsolni a hálózatra, ezzel nagymértékben hozzájárulva az ország energiaellátásának biztonságához, és ahhoz, hogy megfizethető áron álljon rendelkezésre az energia Magyarországon.

Kitért arra is, hogy állandó egyeztetés folyik a Roszatom vezetésével a beruházás kapcsán. 

Elmondtam azt is, hogy Brüsszelből folyamatosan kapunk olyan híreket vagy híreszteléseket, amelyek arról szólnak, hogy több európai uniós tagország kitartóan napirenden tartja a nukleáris ipar szankcionálását 

- húzta alá.

Ez a magyar nemzeti érdekekkel súlyosan ellentétes lenne, ezért természetesen, ha a jövőben felmerül komolyan ilyen javaslat, azt magyar részről mindig vétózni fogjuk 

- figyelmeztetett.

Magyarország nemzeti érdeke az, hogy a nukleáris energiát tudja használni és a Roszatommal való együttműködésben tudja mindezt megtenni. A paksi beruházás továbbra is nagy nemzetközi projekt, a Roszatom mellett amerikai, német és francia vállalatok is részt vesznek benne 

- összegzett.

Forrás: MTI

2023. szeptember 25. 13:40
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...
Dugókáosz: elesett Budapest!
Agyhalál, katasztrófa, káosz, városi túlélőshow lett Budapestből, napok óta pokoli dugók bénítják meg a fővárost, eg...
family
Gyümölcsről nevezték el a királypingvint
Kétéves hím királypingvin érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, gondozói a Szőlő nevet adták, ugyanis már hagyomány, h...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.