Szijjártó Péter: Magyarországon a diákok és a tanáraik is biztonságban vannak

Magyarországon a diákok és a tanáraik is biztonságban vannak, a rendőrség és a szolgálatok minden szükséges lépést megtesznek ennek érdekében, ugyanakkor minden ilyen fenyegetés csak újabb megerősítés arra nézve, hogy a nyomásgyakorlás ellenére ragaszkodni kell ahhoz, hogy illetéktelenek ne léphessen be az ország területére - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető sajtótájékoztatóján a fővárosi és vidéki iskolákat érintő bombariadóval kapcsolatban feltett újságírói kérdésre válaszolva aláhúzta, hogy a kormány minden ember biztonságát megvédi Magyarországon.

Magyarországon a diákok és a tanáraik is biztonságban vannak, efelől kétségük ne legyen. A rendőrség és a szolgálatok is minden szükséges lépést megtesznek annak érdekében, hogy a diákok és a tanáraik biztonságban legyenek, és senki ne tudjon fenyegetést jelenteni vagy nehézségeket okozni a magyar embereknek és a magyar családoknak

 - mondta.

Valamint arra is kitért, hogy az elmúlt időben rendkívül szomorú hírek érkeztek Európa nyugati feléből. "Terroristák és őrültek, itt gyakran ez egy metszete a két halmaznak. Szóval őrültek és terroristák, őrült terroristák által elkövetett merényletekről kaptunk híreket, gyilkosságokról, gyerekeket is meggyilkoltak, karácsonyi vásárokba hajtottak bele autókkal" - emlékeztetett.

Ez egyenes következménye annak a migrációs politikának, amelyet Brüsszel és nyugat-európai országok lassan már tíz éve folytatnak, és az, hogy Magyarországon nem történhetett és nem is fog történni ilyen, az meg annak az eredménye, hogy mi ezeket az embereket nem engedjük be Magyarországra

 - hangsúlyozta.

"Minden ilyen fenyegetés, minden ilyen támadás újabb megerősítés arra nézvést, hogy ragaszkodni kell ahhoz, hogy ebbe az országba csak olyan ember jöhessen be, akinek mi engedélyezzük a belépést, ne fogadjunk el semmilyen nyomásgyakorlást sehonnan arra nézvést, hogy bárkit ebbe az országba be kelljen engedni" - tette hozzá.

Fotó: MTI/Purger Tamás

Magyarországon továbbra is tehát mindenki biztonságban van, és azok a szolgálatok, amelyeknek ez a dolguk, azok pedig utánajárnak annak, hogy honnan jött ez a fenyegetés, és az ilyenkor ildomos lépéseket meg is fogják tenni. Az ehhez szükséges nemzetközi együttműködést is megkezdtük

- tájékoztatott.

Szijjártó Péter az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók meghosszabbításával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a szankciók egy hibás, kudarcot vallott stratégia részét képezik, s az elmúlt három év bebizonyította, hogy a büntetőintézkedések teljesen értelmetlenek, azonban óriási károkat okoztak az Európai Unió és Magyarország gazdaságának is.

"És ezek a nehézségek, kihívások és károk csak nőttek azáltal, hogy Ukrajna korlátozó intézkedéseket hozott a területén keresztüli energiaszállítások tekintetében" - közölte.

Tehát nincs új a nap alatt, mi mindig elmondtuk, hogy a szankciós politikát kudarcosnak tartjuk, és most már én azt gondolom, hogy a szankciók által okozott kár mértéke elért egy kritikus szintet

- fűzte hozzá.

"Ráadásul új helyzet van, az Egyesült Államok új elnöke is keresi a megoldást Oroszországgal, és én azt gondolom, hogy ennek a megoldáskeresésnek az eredményét nem lehet figyelmen kívül hagyni akkor, amikor itt, Európában újabb szankciós döntést kell hozni" - szögezte le.

A miniszter arra is kitért, hogyha ma kellene szavazást tartani arról, hogy Ukrajna tagja lehet az Európai Uniónak, akkor a válasz nyilvánvalóan az, hogy nem, hiszen ma Ukrajna semmilyen módon nem teljesíti a szükséges feltételeket, például a nemzeti kisebbségek jogainak terén sem.

Forrás: MTI

2025. január 23. 15:41
Őrizetbe vették Mauritius pénzmosással vádolt volt kormányfőjét
A 63 éves politikus ellen vasárnapra virradóra adtak ki elfogatási parancsot.
Dél-Korea ideiglenesen betiltotta a DeepSeek mesterséges intelligencia alkalmazást az országban
Dél-Korea adatvédelmi aggályokra hivatkozott.
Üzenetet találtak az ajkai templom falán, ez a látvány fogadta a helyieket
A rendőrséget is értesítették.
Horrorbaleset történt a vasárnapi bajnoki meccsen, súlyos állapotban vittek el a mentők két szurkolót
Összesen négyen sérültek meg.
Kést szorított exbarátnője nyakához egy férfi, videón a hátborzongató győri eset
A férfi ököllel is ütötte volt párját, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli.
Épphogy fagypont feletti a hőmérséklet az országban
időjárás-jelentés, 2025. február 18., kedd, dél
Elvágta kisfia torkát, terhes feleségét is megölte
A kegyetlen férj beismerte borzalmas tettét.
Napos, de hideg idő
időjárás-jelentés, 2025. február 18., kedd, reggel
Tuzson Bence: két év alatt jelentősen nő a bírák és a bírósági alkalmazottak bére
A három lépésből álló, két év alatt megvalósuló bérfejlesztéssel jelentősen nő a bírák, a bírósági titkárok, fogalma...
Megint bohócot csinált magából Bárdosi Sanyi
Nincs ellenére, ha bohóckodni kell! Ildikóval a farsang megszállottjai.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.