Szijjártó Péter: Magyarország a nemzeti érdek alapján érvel a civilizált kelet-nyugati együttműködés mellett

Magyarország a történelmi tanulságokat ismerve és a nemzeti érdeket követve érvel a civilizált kelet-nyugati együttműködés mellett, nem azért, mert a kormány bárkinek a barátja vagy a kéme lenne - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a kazahsztáni Almatiban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-Közép-Ázsia Gazdasági Fórum panelbeszélgetésén leszögezte, hogy Európa óriási gazdasági kihívásokkal néz szembe, hazánk már pusztán ezért is fontosnak tartaná az együttműködést Közép-Ázsiával. Kiemelte, hogy az ukrajnai háború árát mindenki fizeti a kontinensen a magas infláció, az eget verdeső élelmiszer- és energiaárak formájában. Ráadásul - mint mondta - az európai uniós válaszintézkedések is komoly kihívásokat teremtenek, miután ezek a fejlett nyugati technológia és a viszonylag olcsó orosz energiahordozók együttesére építő korábbi gazdasági növekedési modell felszámolásával jártak.

Aláhúzta: a szankciók jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak, ezért Magyarország arra szólít fel mindenkit, hogy lépjünk túl a szankciós politikán. Szijjártó Péter a térségbeli üzleti klíma javításáról szóló beszélgetésen sajnálatosnak nevezte, hogy ma a világ ismét elindult a blokkosodás irányába, ami szavai szerint a lehető legrosszabb hír Közép-Európa számára, ugyanis történelmi tanulság, hogy a térség mindig rajtaveszített Kelet és Nyugat konfliktusán.

Ehelyett mi a konnektivitás, a civilizált kelet-nyugati együttműködés mellett érvelünk. És ez nem azért van, mert a barátai vagy kémei lennénk valakinek, hanem mert tisztában vagyunk nemzeti érdekeinkkel és tapasztalatainkkal 

- szögezte le.

Magyarország jó példája annak, miként lehet profitálni a civilizált, kölcsönös tiszteletre, bizalomra és előnyökre alapuló kelet-nyugati együttműködésből 

- tette hozzá.

Rámutatott, hogy hazánk a keleti és nyugati beruházók fontos találkozási pontjává tudott válni, minthogy soha nem alkalmazott hátrányos megkülönböztetést semmilyen beruházóval szemben nemzetiség alapján. Különösképpen igaz ez az Európa jövőbeli gazdasági sikeressége szempontjából kulcsfontosságú elektromos autóipar területén - emelte ki.

Hangsúlyozta: a háború veszélyezteti a világgazdaság normális működését, ezért is érvel Magyarország a mielőbbi béke mellett, nagyra értékelve a közép-ázsiai országok békepárti álláspontját, ami lényeges a háborús retorika ellenében. A miniszter három fontos aspektusát említette a magyarországi gazdasági átalakulásnak: a jelenlegi kormány rossz állapotban vette át a gazdaságot 2010-ben, s hazánk azóta minden egyes válságból megerősödve tudott kikerülni, ami a magyar válaszlépések sikerét mutatja. Ehhez a fő iránytűt a nemzeti érdek jelentette, ugyanis semmilyen külső szereplő nem tudhatja jobban, hogy mi a jó az adott országnak - húzta alá. Ennek egyik alapja az egykulcsos adórendszer és a munka alapú társadalom bevezetése volt - emelte ki a miniszter.

Másodikként rámutatott, hogy a gazdasági biztonság egyik legalapvetőbb feltétele a fizikai biztonság, Magyarország ezért sem adta fel azon szuverén jogát, hogy meghatározhassa, kit engednek be a határon a migrációs válság idején. Közölte: Európa biztonsága Közép-Ázsiában kezdődik, ha utóbbi térségben stabilitás van, akkor kisebb a migrációs nyomás a kontinensen is. Elmondta azt is, hogy a versenyképesség megerősítése érdekében átfogó szabadkereskedelmi egyezményre lenne szükség az Európai Unió és Közép-Ázsia országai között.

Forrás: MTI/címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2023. május 19. 09:17
Tóth Andi kisírt szemekkel jelentkezett be videóban
Sírt, miközben készítette a videót.
Stohl András cuki fotóval mutatta meg, hogy milyen egy boldog nagypapa
A színész első unokája és legfiatalabb lánya között egy év korkülönbség van.
Vigyorgós, többszörösen körözött, toplistás szökevényt keres a rendőrség
Rengeteg bűncselekményt követett el K. Tibor.
Ijesztő maszkban támadt a Komárom-Esztergom vármegyei texasi láncfűrészes
Előbb a láncfűrésszel, majd egy boxerrel támadt a rendőrökre egy tónál az őrjöngő férfi.
Fék helyett a gázra lépett, már a tanpályán felborult az autóval - videóval
A 63 éves nőt a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből.
"Látni akarom a gyerekem!"
Felfoghatatlan, amikor egy kisgyerek azért sír a telefonban, mert nem láthatja az anyukáját, vagy az apukáját. Az el...
Rettegnek a lakók a fegyveres albérlőtől egy budai társasházban - videóval
Fegyveres lakásfoglalóktól rettegnek a helyiek egy budai társasházban - legalábbis ezt állítják az ott élők. A probl...
Újabb világjárvány fenyeget
Ökológiai katasztrófát okoz az ukrajnai gátrobbanás, felbecsülhetetlen a kár, újabb világjárvány fenyegeti a világot...
Holnap hidegfront érkezik
Időjárás-jelentés, 2023. június 10., szombat
A komlótermesztéssel is segítik a régiót
Komlótúrát, sörkóstolót és jótékonysági pikniket szervezett az Ökumenikus Segélyszervezet Kastélyosdombón. A program...
Őrült szerencsével és valószínűtlen hősökkel dőlt el a Bajnokok Ligája
Ezzel a bombagóllal szerzett vezetést a Manchester City a BL-döntőben - videó
Hanga Ádámék már csak egy győzelemre vannak a spanyol bajnoki döntőtől
Külföldi diákok az SZFE-n: nagyon jól érezzük magunkat, csodálatos a közös munka - videó
Hihetetlen balszerencse: ezen múlhat a Manchester City BL-győzelme