Szijjártó Péter: hiába az óceánnyi távolság, Magyarország és Mexikó is a béke pártján áll

Hiába az óceánnyi távolság, Magyarország és Mexikó is a béke pártján áll, illetve egyetért a legfontosabb nemzetközi kérdésekben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mexikóvárosban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be tárgyalásait követően, hogy noha a két ország igen távol van egymástól, mégis egyetértés van közöttük a legfontosabb nemzetközi kérdésekben.

Bár egy óceán választ el minket, mindketten kiállunk a béke mellett, egyetértünk abban, hogy egyetlen háborúnak, így az Ukrajnában zajlónak sincsen megoldása a csatatéren, a háború lezárásához tárgyalásokra van szükség, a tárgyalásoknak pedig csak akkor van értelmük, hogyha minden háborúzó fél ott ül az asztal körül

- hangsúlyozta.

Tudatta, hogy abban is egyetértés van a felek között, hogy a világ ismételt blokkosodása káros és veszélyes folyamat, ezért rendkívül fontos lenne visszatérni a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködéshez.


Szijjártó Péter
kifejtette, hogy Magyarország nagyon sokat profitál a Mexikóval való együttműködésből gazdaságilag is, a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly több mint kétmilliárd euró volt, ami abszolút rekordnak számít.

Továbbá arra is kitért, hogy a mexikói elnök terve, amelynek célja, hogy az ország bekerüljön a világ tíz legnagyobb gazdasága közé, komoly lehetőséget tartogat hazánk számára is, miután egyre nagyobb itt a kereslet a magyar cégek termékeire és technológiáira, különösen a vízgazdálkodás, az élelmiszeripar, a gyógyszeripar és az orvosi eszközök terén.

A miniszter végezetül aláhúzta, hogy a két ország kiterjedt egyetemközi együttműködést folytat, amely alapvetően az élelmiszeripari technológiák fejlesztésére irányul jelenleg. Emellett - mint rámutatott - évente negyven mexikói tanulhat ösztöndíjjal magyarországi egyetemeken, és óriási a túljelentkezés.

"Együttműködésünk a kölcsönös tiszteletre alapul, nincsenek vitás kérdések, így a gazdasági együttműködés előtt komoly távlatok nyíltak" - összegzett.

Forrás: MTI

2025. június 05. 09:34
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Egyelőre tisztázatlanok a körülmények.
Súlyos botrány kavarta fel a hazai közéletet, miután Jánosi Gergely, a Kutya Párt XI. kerületi politikusa közösségi ...
Politizálhat-e egy pedagógus? – fontos kérdést vetett fel a miniszterelnöki biztos.
Charlie Kirket – a fiatal, keresztény családapát, influenszert, a konzervatív Amerika egyik legismertebb alakját – a...
Forradalmi újítást vezetett be az MVM.