Szijjártó Péter: Folyamatos fejlesztés és megújulás nélkül nem lehetséges a siker az exportpiacokon

Folyamatos fejlesztés és megújulás nélkül nem lehetséges a siker az exportpiacokon, különösképpen a technológiaigényes ágazatokban, a kormány ezért minden támogatást megad a szektor szereplőinek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szegeden.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Optiwella beruházásának átadásán aláhúzta, hogy a telekommunikációs cég 860 millió forint értékű fejlesztése nyomán új generációs kiszolgáló- és gyártókapacitások jöttek létre a különböző eszközöket feldolgozó, felújító üzemben, amire a nemzetközi versenyképesség javítása érdekében volt szükség. A projekthez az állam 500 millió forintos támogatást nyújtott.

Így már nemcsak a távol-keleti és latin-amerikai, hanem az európai, észak-amerikai piacok megcélzása is lehetővé vált. Ráadásul ezek a fejlesztések megnyitják a lehetőséget arra, hogy a globális körforgásos chipbeszállítói láncba be tudjon csatlakozni a vállalat a távközlési mellett más innovatív ágazatokban, mint akár a járműipar

- mondta.

Arra is kitért, hogy folyamatos fejlesztés és megújulás nélkül nem lehetséges a siker az exportpiacokon, ahol egyre élesebb a verseny. Szavai szerint ez különösen igaz az olyan technológiaigényes ágazatokra, mint például a telekommunikáció.

"Az is látható, hogy Magyarországon kifejezetten komoly képességek jöttek létre a telekommunikáció és más digitális ágazatok területén" - fogalmazott.

Szijjártó Péter beszédében arról is beszámolt, hogy a világ a veszélyek korát éli a napjainkban, az utóbbi néhány évben többször feje tetejére állt a világgazdaság, előbb a koronavírus-járvány, majd az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus miatt.

Felidézte, hogy a pandémia idején óriási vita zajlott a kívánatos gazdaságpolitikai lépésekről, a kormány ellenfelei pedig a beruházások támogatása helyett vissza akarták hozni a segélyalapú politikát.

Akkor mi ezt hosszú vita után elutasítottuk, és azt az álláspontot foglaltuk el, hogy a munkanélküliség finanszírozása helyett sokkal szívesebben vennénk részt inkább a munkanélküliség megelőzésének a finanszírozásában

- tudatta.

Majd hozzátette, hogy ennek céljából pedig nagy erőkkel folytatták a beruházó vállalatok támogatását.

"És mivel a magyar gazdaság egy alapvetően exportorientált gazdaság, a magyar gazdaság növekedési potenciálja a külpiacokon van, hiszen akkorák vagyunk területileg és népességileg, amekkorák" - húzta alá.


"Tehát ha valaki - mondjuk úgy - ki akarja rúgni a ház oldalát, akkor a külpiacok felé kell tekintgessen, és ezért aztán az export növelése a magyar gazdaság egyik első számú növekedési forrása" - szögezte le.

Ezért a Nemzeti Exportvédelmi Programmal azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy védjük meg a magyar vállalatok exportkapacitásait, védjük meg a magyar vállalatok exportpiacait, és támogassuk a magyar vállalatokat abban, hogy újabb és újabb exportpiacokat fedezzenek fel

- sorolta.

A miniszter kiemelte, hogy a program keretében 43 céget támogattak 64 milliárd forint összértékben, mintegy 130 milliárd forintnyi beruházást indukálva.

"És hogy ez mennyire vált be, azt mutatja, hogy 2020 óta minden egyes esztendőben megdöntöttük a nemzetgazdasági exportrekordot (.) És mostanra eljutottunk oda, hogy bár lakosságszám szerint csak a 95.-ek vagyunk a világ országai között, az exportteljesítmény tekintetében feljöttünk a 33. helyre" - mondta.

Ez maga az exportteljesítmény volumene, a 33. legnagyobb a világon, így 62 hellyel előrébb vagyunk, mint ahogyan azt a fizikai méretünk, a lakosság mérete adott esetben indokolná vagy indokolta volna

- mutatott rá.

Végezetül pedig hangsúlyozta hogy a világ tizedik legnyitottabb gazdaságaként Magyarország számára különös jelentősége van a világgazdaság akadálymentességének és szabadságának, a kormány ezért határozottan ellene van az ismételt blokkosodásnak, és sokkal inkább az összeköttetésekben érdekelt.

Mivel minél kevesebb a kereskedelmi akadály, annál annál nagyobb lehetőségek nyílnak azon magyar vállalatok számára, (.) amelyek elérték azt a szintet, hogy már világszínvonalú teljesítményre képesek, és sok száz, sok ezer kilométerre lévő piacokon tudnak bizalmat és ezzel vevőket szerezni a szomszédos Szerbiától - mint ahogy hallhattuk - egészen akár Ecuadorig

- összegzett.

Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2024. április 08. 16:11
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Orbán Viktor: Folyamatosan dolgozunk a viharkárok elhárításán, segítségért a 112 hívható
Jelenleg is több százezer háztartásban van áramkimaradás.
Újból földrengést mértek Csongrád közelében
Földmozgást regisztráltak Csongrád közelében, a rengést a lakosság is érezhette - közölte a HUN-REN Földfizikai és Ű...
Stohl András a következő Nagy Ő!
Több mint két évtizede folyamatosan jelen van a hétköznapjainkban – színpadon, televízióban, a közéletben. Díjakkal ...
Menczer Tamás: Az lehetne egy rossz kívánság, hogy Azahriah kérjen tőled elnézést
Magyar Péteren pedig jól látszik a zavarodottság Varga Judit mondatai miatt a kommunikációs igazgató szerint.
Kocsis Máté nem hagyta szó nélkül a nadrágszíjas viharszakértő okoskodását
Természetesen ezt az ügyet is saját magáról készült fotójával illusztrálta a Tisza-vezér.

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.