Szijjártó Péter: A nyugat-balkáni országok uniós integrációja hozzájárulna Európa biztonságához

A nyugat-balkáni országok európai integrációja hozzájárulna ahhoz, hogy fokozzuk az európai biztonságot - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban, ahol a Nyitott Balkán elnevezésű kezdeményezés csúcstalálkozóján vett részt.

Mint mondta: az Ukrajnában dúló háború, illetve az energiaellátásra tett pusztító hatása olyan körülményeket teremt Európában, amelyek a kontinens és az Európai Unió katasztrofális meggyengüléséhez vezetnek. Hozzátette: "az Európai Unió vezetői nem voltak képesek megakadályozni azt, hogy az európai emberek fizessék meg a háború árát, amelyért semmiképpen sem terheli őket felelősség". A miniszter úgy folytatta: meg kell vizsgálni azt, hogyan kerülhetők el a további problémák, illetve a háború további pusztítása. "Egyértelművé kell tenni, hogy - jobban, mint valaha - a bővítési politikának kell lennie az EU legfontosabb politikájának. Egyszerűen fogalmazva Európának mindenképpen szüksége van a Nyugat-Balkánra" - szögezte le Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott, hogy az ukrajnai háború globálisan is rendkívül súlyos hatással van az élelmiszerellátás biztonságára, több száz millió embert fenyeget az a veszély, hogy nem jut elég élelmiszerhez. "Tudjuk, hogy az éhezés előmozdító tényezője lehet a migrációnak, és számíthatunk további migrációs hullámokra. Sajnálatos módon az első jelei ennek már megmutatkoztak a határainkon, ahol új szintre lépett a migránsok és az embercsempészek agressziója" - közölte.

Egyben nagyrabecsülését fejezte ki Törökországnak, amely az egyetlen sikeres kezdeményezést tette, hogy közvetítsen Oroszország és Ukrajna között, valamint Szerbiának, amely jelentős erőfeszítéseket tett, hogy a két ország közötti határszakaszt megvédje. "Annak érdekében, hogy elkerüljük az olyan forgatókönyveket, amelyekkel 2015-ben szembesültünk, koordinált cselekvésre van szükség a nyugat-balkáni országokkal" - húzta alá, majd rámutatott, hogy éppen ezért a térségbeli országok európai integrációja elősegítené azt, hogy Európa ne legyen kettős - déli és keleti - biztonsági nyomásnak kitéve.


Az energiabiztonságról szólva Szijjártó Péter kiemelte, hogy "Magyarország rendkívül nagy bajban lenne, ha nem építettük volna ki a Török Áramlatot együtt Törökországgal, Bulgáriával és Szerbiával". Ehhez kapcsolódóan közölte, hogy az energiaellátás nem politikai kérdés, ha "nem építettük volna meg ezt a csővezetéket, akkor nagyon nagy bajban lennénk, mert ha megnézzük az európai csővezetékeket, akkor ez az egyetlen biztonságos tranzitútvonal, és az egyetlen megbízható tranzitútvonal, hiszen mindannyian tisztában vagyunk a folyamatos turbulenciákkal, problémákkal, megszakításokkal és a csökkentett volumenekkel a nyugati és az északi szállítási útvonalak esetében". Mint mondta: a Nyugat-Balkán biztonságos és megbízható tranzitot biztosít az energiaellátás biztonsága szempontjából.

Szijjártó Péter arra is rámutatott, hogy "az európai gazdaság szenved", hiszen éppen csak véget ért a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború máris ismét "padlóra küldte" Európát. "A közös piac kiterjesztése mindenképpen a segítségünkre lenne" - tette hozzá, majd Magyarország példáját hozta fel, amely az utóbbi évtizedben 87 százalékkal növelte a kereskedelmi forgalmát a belgrádi csúcstalálkozón jelen levő országokkal.

A külgazdasági és külügyminiszter azt is közölte, Magyarország nem ért egyet az Európai Unió bővítési politikájával, ha Budapesten múlna, a nyugat-balkáni országok már az EU tagjai lennének. Ezt szem előtt tartva "Magyarország készen áll arra, hogy csatlakozzon egy szorosabb együttműködéshez a Nyitott Balkán kezdeményezés országaival" az energiaellátás, az energiacsere és az élelmiszerellátás biztonságának a megvalósítása érdekében. A Nyitott Balkán elnevezésű kezdeményezést Szerbia Észak-Macedóniával és Albániával közösen indította, célja a gazdasági kapcsolatok erősítése, illetve az emberek, az áru és a munkaerő szabad mozgásának elősegítése a tagországok között. A találkozón a kezdeményező országok vezetői mellett részt vett a boszniai és a montenegrói miniszterelnök, valamint a török külügyminiszter.

Forrás: MTI

2022. szeptember 02. 12:49
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...