szijjártó péter

Szijjártó Péter: a magyar tudás jelentős szerephez jutott a koronavírus elleni küzdelemben

A magyar tudás világszinten is jelentős szerephez jutott a koronavírus elleni küzdelemben, a 3DHISTECH Kft. új beruházása digitális mikroszkópok fejlesztését segíti, amelyek kulcsszerepet játszanak a koronavírus tüneteinek diagnosztizálásában - jelentette be szerdán Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter a cég 8 ezer négyzetméteres budapesti gyártócsarnokának átadási ünnepségén azt is elmondta, hogy az új beruházással 70 új munkahely létesül. A 3DHISTECH 2,3 milliárd forintos beruházássorozatához 282 millió forint állami támogatást hagytak jóvá.

A beruházás a digitális mikroszkópok fejlesztéséhez járul hozzá, vagyis - fogalmazott a miniszter - olyan területen hasznosul, amelyben a cég világszinten is a legjobbak közé tartozik. Rendszereit 80 országban használják, többek között Kínában is bevetették a koronavírus tüneteinek vizsgálatánál. Szijjártó Péter a 3DHISTECH nemzetközi sikerét úgy értékelte, hogy az a Pfizer oltóanyagához hasonlóan magyar tudás hasznosításával jutott a világpiacra.

A cég beruházása szerinte azért is jelentős, mert a járvány felértékelte az egészségipar jelentőségét, és bebizonyította, hogy saját fejlesztési és gyártási kapacitások birtokában eredményesebb a védekezés.

Magyarország - mint mondta - időben levonta a következtetéseket, és ennek megfelelően cselekedett, amikor megteremtette a feltételeket az orvosi maszkok és lélegeztetőgépek gyártásához.


Szijjártó Péter a megfontolt védekezésnek tulajdonítja, hogy a belföldi intézkedések kiszámíthatók, és Magyarország "nem rángatja a kormányrudat lazítások és szigorítások között" annak ellenére sem, hogy Európa nagy része még mindig egyre erősebb korlátozásokra kényszerül.

Az állami támogatásért a 3DHISTECH vezérigazgatója mondott köszönetet a rendezvényen.

Molnár Béla kifejtette, hogy a beruházás a szövettani metszetek diagnosztikájához járul hozzá, javítva a terápiás lehetőségeket.

A hagyományos megoldásokat felváltó digitális technológia a daganatos betegségek és a koronavírus-fertőzés gyógyítását egyaránt segítheti - tette hozzá. A budapesti gyártócsarnok területe 4 ezer négyzetméterről bővült 8 ezer négyzetméterre.

Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő (Fidesz) magyar sikersztorinak nevezte a 3DHISTECH történetét. Hozzátette: a helyiek többsége sem tudja, hogy Budapest XVI. kerületében egy globális piacvezető működik.

A kormány a járvány megjelenése óta 830 milliárd forintot ítélt meg több mint 1300 cégnek beruházásokra. A 3DHISTECH már korábban is kapott állami támogatást. Legutóbb augusztusban jelentették be, hogy 146,7 millió forintos kormányzati hozzájárulással 419,2 millió forint összköltségű fejlesztésbe kezdenek.

A vállalat az elmúlt években jelentősen növelte mind a forgalmát, mind a nyereségét. Nettó árbevétele 2018-ról 2019-re 4,5 milliárd forintról több mint 7 milliárd forintra, adózott eredménye 852 millió forintról majdnem 2,3 milliárd forintra emelkedett. A 3DHISTECH tavalyelőtt az innovációs nagydíjat, 2013-ban pedig a legjobb innovatív exportőrnek járó elismerést kapta meg.

MTI/Fotók: MTI/Máthé Zoltán

2021. január 06. 12:40
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Fanni csalódott Márkban, mert a fiú kibeszélte a magánéletüket. Márk párkapcsolati őrlődése drámává fokozódott, az é...
family
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 11., csütörtök
Magyarok milliói rajongtak érte, ő volt egykor a Jóban Rosszban híres Tamás atyája... egy ideje azonban eltűnt a ref...
family
Most pedig megmutatjuk az Ázsia Expresszből azt, ami az adásból kimaradt. Most már megtehetjük, de nagyon figyeljene...
family