Szijjártó Péter: 4,5 milliárd forintos beruházással 120 új munkahely jön létre Győrben

A Melecs EWS GmbH osztrák elektronikai vállalat 4,5 milliárd forintos beruházásával 120 új munkahely jön létre Győrben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a helyszínen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Melecs EWS GmbH gyártócsarnokának átadásán arról számolt be, hogy a 4,5 milliárd forint értékű fejlesztéséhez a cég 865 millió forintot kapott az államtól, ami hozzájárult 120 munkahely létrehozásához – közölte az MTI.

Az Egyesült Államokban, Kínában és Mexikóban is jelen lévő cég 550 embert foglalkoztat Győrben, ahol komplex autóipari termékek is készülnek - tájékoztatott.

Beszédében aláhúzta, hogy a világgazdaság az utóbbi három év során kétszer is teljesen a feje tetejére állt, először a koronavírus-járvány hozott tömeges gyárbezárásokat. "Majd amikor már azt hittük, hogy a hullámok elcsendesednek (.), akkor a szomszédunkban kitört egy véres és sajnos - mint azóta bebizonyosodott - elhúzódó háború, amelyre ráadásul itt, Európában rendkívül hibás gazdaságpolitikai válasz született" - mondta.

A szankciók elvágták az európai növekedés alapjának számító kelet-nyugati kapcsolatrendszer minden egyes szövetét. Az európai versenyképesség megállíthatatlannak látszó módon robog lefelé a lejtőn, s mára eljutottunk oda, hogy Kína nagyobb részesedéssel rendelkezik a világgazdaságból

- mutatott rá.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Magyarország a kedvezőtlen helyzet ellenére nem csak túl tudta élni az elmúlt nehéz időszakot, hanem a gazdaság tavaly minden idők legeredményesebb évét produkálhatta, minthogy megdőlt az export, a beruházások és a foglalkoztatottság rekordja.


"Soha annyi beruházás nem érkezett Magyarországra, soha annyit a magyar gazdaság nem exportált, és soha annyian nem dolgoztak még Magyarországon, mint a tavalyi esztendőben"
- szögezte le. "Most jó hír, hogy a tavalyi rekordévet az idei esztendőben is sikerül mindhárom tényezőben felülmúlni, nem is kicsit, hanem nagyon" - tette hozzá.

A Magyarországra érkező beruházások idén meghaladják a tavaly érkezett rekordmennyiség dupláját. Az export eddig 10 százalékkal nőtt a tavalyi rekordhoz képest, az esztendő első felében 50 százalékkal több munkahely jött létre a kormányzati beruházástámogatási rendszer segítségével létrejövő beruházások esetében, mint tavaly

- jelentette ki.

"Mindezek a mutatók jelzik azt, hogy a nemzetközi beruházói közösség, a vállalatok bizalma egyáltalán nem csökkent Magyarország iránt, sőt. Ez kifejezetten jó hír akkor, amikor egyre élesebb a verseny az egész világon mindazokért a beruházásokért, amelyek garantálni tudják majd egy-egy nemzetgazdaság növekedési pályán tartását" - közölte.

Ezzel kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy ebben a versenyben Magyarország mellett szól Európa legalacsonyabb társasági adója, a képzett magyar munkaerő, a felsőoktatás átszervezése és a politikai stabilitás is.

A miniszter kifejtette, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopa az autóipar, amely tavaly a feldolgozóipari teljes kibocsátás több mint egyharmadát adta, s a szektor termelési értéke először ütötte át a korábban csak álomnak tűnő 10 ezer milliárd forintos "üvegplafont", méghozzá rögtön 12 ezer milliárd forinttal, és az idei évben is 22 százalékos bővülést regisztráltak eddig.

Pontosan tudjuk, hogy autóipar nem létezik fejlett és kiterjedt beszállítói háttéripar nélkül, a Melecs győri beruházása így újabb jó hír a magyar autóipar további növekedése szempontjából

- mondta.

Majd arra is kitért, hogy hazánknak Ausztria a második legfőbb kereskedelmi partnere, az osztrák cégek alkotják a második legnagyobb beruházói közösséget. "Ezért minden egyes osztrák vállalati beruházás Magyarországon önmagán túlmutató jelentőséggel bíró, jó hírt jelent" - összegzett.

Címlapfotó: Facebook/Szijjártó Péter hivatalos oldala

2023. október 02. 18:21
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Nem térek magamhoz!
Egyikük hajnalban edz, a másik délig alszik, kávé, telefongörgetés, rohanás, kíváncsiak voltunk, hogy hogyan indul a...
family
Küszöbön a robotlázadás?
Sokkoló videó készült arról, ahogy emberekre támad egy robot, a felvételek pedig nyilván futótűzként terjedtek... Ép...
family
Babát várok! De pont most?
Valami biztos van a Nagy Duett falai között, máskülönben hogy lehet az, hogy Liptai Klaudia, Péter-Szabó Szilvia, Tá...
family
Tények teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
TRAGÉDIA - Kombájnnal ütközött egy kocsi Kőröstetétlennél, két férfi meghalt, egy harmadik pedig életveszélyesen meg...
Darth Vader-hez hasonlítottak egy nőt, bár ne tették volna
Elege lett és perelt.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.