A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a marokkói kereskedelmi miniszterrel tárgyalt, majd a közös sajtótájékoztatón először is kifejtette, hogy a kormány minél szélesebb körű gazdasági kapcsolatokban érdekelt az Európai Unió és az észak-afrikai ország között, különösképpen mivel "Brüsszel történelmi hibák sorozatát követte el az elmúlt időszakban gazdaságpolitika terén", amelynek nyomán az Európai Bizottság folyamatosan egyre inkább elszigeteli a kontinenst a világ többi részétől.
Ezt súlyos mélyütésnek nevezte az európai gazdaság számára, és sérelmezte, hogy az EU több tagállam tiltakozása dacára is vámokat vezetett be a kínai autógyártókkal szemben, majd képtelennek bizonyult az Egyesült Államokkal szembeni magas vámok gyors mérséklésére, és így nagyon nehéz helyzet alakult ki a felek között.
"Azt pedig egészen egyszerűen nonszensznek tartjuk, hogy az Európai Bizottság több afrikai országgal, így Marokkóval szemben is vámok kivetéséről döntött, illetve készül dönteni" - fogalmazott.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Afrika lakosság a következő öt évtizedben csaknem egymilliárd fővel fog nőni, ezért Európának egy átfogó fejlesztési stratégiát kellene kidolgoznia inkább, mert ha nem jön létre elegendő munkalehetőség helyben, akkor vagy "minden idők legsúlyosabb humanitárius válsága, vagy minden idők legsúlyosabb migrációs válsága áll elő".