Szijjártó: az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során - jelentette ki az Országgyűlés európai ügyek bizottságának pénteki ülésén a külgazdasági és külügyminiszter. Az ellenzéki képviselők az ülés előtt jelezték, nem vesznek részt a meghallgatáson.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar külpolitika magyar és szuverén, kizárólagos célját a nemzeti érdek érvényesítése határozza meg, sokszor túlerővel szemben. Emellett észszerű, pragmatikus, racionális külpolitika, vagyis olyan célokat tűz ki maga elé, amelyek teljesítése a magyar emberek számára pozitív hatásokkal jár, ezért van erős külgazdasági fókusza - jegyezte meg.

Hozzátette, a magyar külpolitika minden irányba nyitott, barátokat és együttműködő partnereket kíván gyűjteni, akik a kölcsönös tiszteletet tartják külpolitikájuk alapjának. Nem keresi a konfliktusokat, de nem is fél felvállalni azokat - összegzett.

Most, a veszélyek korában ennek a külpolitikai felfogásnak még nagyobb jelentősége van - jelezte, felidézve, hogy az elmúlt öt évben három válsághelyzettel kellett szembenézni, és ezekre olyan válaszokat találni, amelyek lehetővé tették, hogy az ország még erősebben kerüljön ki.

Megoldást kellett találni a világjárványra, de nem ültünk ölbe tett kézzel, nézve, hogyan halnak meg a magyar emberek az Európai Bizottság elfuserált vakcinabeszerzése miatt - mondta.

Kiemelte azt is, hogy a járványhelyzet gazdasági kezelése is sikeres volt: Magyarországon a világjárvány után több embernek volt munkahelye, mint előtte.

Elmondása szerint ugyanígy kizárólag a nemzeti érdeket vették figyelembe akkor, amikor a szomszédban dúló háború idején nem adták fel az együttműködést Oroszországgal, biztosítva Magyarország biztonságos energiaellátását.


Eközben szomszédos országként sikerült kimaradni a háborúból, a magyarok pedig egyetlen olyan döntést sem hoztak, amely hozzájárult volna a halottak számának növekedéséhez - emelte ki.

Szijjártó Péter kitért a közel-keleti válságra is, melynek során beszámolója szerint minden magyar állampolgárt ki tudtak hozni a Gázai övezetből és három magyar túszt is kiszabadítottak.

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során - hangsúlyozta.

Brüsszel ugyanis "elfuserálta" az oltóanyag-beszerzést, az újjáépítési alapot az ígéretekkel ellentétben nem tették mindenki számára hozzáférhetővé, a szomszédban zajló háború továbbterjedésének veszélye pedig elsősorban a felelőtlen nyugat-európai vezetők magatartása miatt állt elő - sorolta.

Hozzátette azt is, hogy a szankciók több kárt okoztak Európának, mint Oroszországnak, az európai gazdaságot "tüdőn lőtte" a háborús infláció, miközben a biztonsági helyzet egyre rosszabb.

Az EU kudarcot vallott minden válsághelyzetben, ezért nem tudják megemészteni azt, hogy Magyarországnak sikeres, patrióta, szuverenista kormánya van, amely a brüsszeli mainstreammel szembe megy - mondta.


A válságokra adott válaszok különbözősége minden európai polgár számára világossá tette, hogy a liberális mainstreamnek van egy sikeresebb alternatívája Magyarországon - közölte, hozzátéve: ezért próbálják Brüsszelből minden eszközzel támadni Magyarországot, a magyar baloldal közreműködésével.

A kommunizmus során is voltak magyar emberek, akik a magyar nemzeti érdekkel ellentétesen léptek fel a birodalmi központokban, ez most is ugyanígy van Brüsszelben - mondta el a külügyminiszter.

Juhász Hajnalka (KDNP) az iránt érdeklődött, Brüsszel ideológiai okokból sújtja-e büntetéssel Magyarországot. Menczer Tamás (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldaliak azért nem a magyar érdeket képviselték, mert külföldről erre kaptak megrendelést. Ha a baloldal győz az EP-választáson, bevisznek minket a háborúba, úgyhogy a tét óriási - hangsúlyozta.

Koranisz Laokratisz görög nemzetiségi szószóló köszönetet mondott azért, mert Magyarország Cipruson is nagykövetséget nyitott.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő szerint a magyar baloldal aktívan járult hozzá a Magyarországot elítélő politikai határozatok elfogadásához, Deutsch Tamás EP-képviselő pedig arról szólt, hogy az Európai Parlament még szélsőségesebben háború- és szankciópárti, mint az Európai Tanács, és hogy a magyar baloldal képviselői a háborúpárti határozatokat kivétel nélkül megszavazzák az EP-ben.

Szijjártó Péter válaszában elismerte, hogy Brüsszelben megfigyelhető az a tendencia: aki a migrációval, a genderpropagandával, a háborúval szemben fellép, az ne számítson uniós forrásokra.

Beszámolója szerint Brüsszelben már a háború előtt sem volt tág tere a racionális vitának, de azóta a kérdések átpolitizáltsága szintet lépett.

A külügyminiszterek tanácsában általában dogmatikus viták zajlanak, de most már az energiaügyi miniszterek között is, ez pedig megkérdőjelezi, hogy van-e egyáltalán értelme a vitáknak - jelezte Szijjártó Péter.

MTI/Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

2024. május 03. 17:47
Rémisztő hajóbaleset történt a Monacói Nagydíjra érkező jachtok között, videó készült az ütközésről
Kis híján tragédiába torkollott.
Négy hónap után ismét rakétatámadás érte Tel-Avivot
A támadásban senki nem halt meg, a helyi mentőszolgálat néhány sérültről számolt be.
Újabb turbulencia-baleset történt, tucatnyian megsérültek a Qatar Airways járatán
Csupán néhány nappal a Singapore Airlines halálos balesete után.
Tetőtéri lakásból zuhant ki egy kisgyerek, nem élte túl
A helyszínre érkező mentők már nem tudták megmenteni a kicsi életét.
125 millió forintos kárt okozott egy macska
Egy macska áraszthatta el vízzel a hollandiai Dokkum tanácsházát 325 ezer euró (125 millió forint) kárt okozva - köz...
Diéta? Csak azt ne!
Nehezen veszi rá magát a diétára, imádja a hurkát, a kolbászt, szalonnát, és ezek persze omlós fehér kenyérrel a leg...
Átmenetileg kevesebb zivatar
Időjárás-jelentés, 2024. május 26., vasárnap
Összebújva, esküvős fotókkal jelentette be Kucsera Gábor: Újra egy családot alkotnak
„A családom” – írta bejegyzésében az Európa-bajnok kajakozó.
Átadták az év menedzsere díjat
A legveszteségesebb évben lett egy nemzetközi pénzintézet magyarországi vezetője, mostanra rekord nyereséget ért el ...
Június 9-én a békéről döntünk
Egyre véresebb harcok dúlnak Ukrajnában, az orosz csapatok már északon is támadják az ukránokat. A nyugat viszont a ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.