Szijjártó: a nemzetgazdaság akkor tud erős lenni, ha annak nemzeti lába is megerősödik

A nemzetgazdaság csak akkor tud erős lenni, ha annak a nemzeti lába is megerősödik, és az elmúlt tizenkét év kormányzása alatt ez egyértelműen így történt - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Diósdon.

A tárcavezető a Caola Zrt. kapacitásbővítő beruházásának átadásán elmondta, hogy az elmúlt tizenkét évben pénzügyi, migrációs, egészségügyi és gazdasági krízis válság is sújtotta Európát, nemrég pedig háború tört ki Ukrajnában.

Kiemelte, hogy a pandémia nyomán új világgazdasági korszak kezdődött, amely a status quo megbomlását övező éles versennyel indult, és ennek során "kőkemény küzdelmet kellett megvívni" a kapacitások újraelosztásáért.

Mint mondta, a kormány a segélyezésen alapuló intézkedéseket követelő hangok ellenére nem tért le a "2010 óta taposott, kifejezetten sikeres gazdaságpolitikai ösvényről", s robosztus beruházásösztönző programot indított.


Tájékoztatása szerint ennek keretében 1434 vállalat összesen 1700 milliárd forintnyi beruházásról döntött, így segítve 270 ezer ember munkában tartását. Az érintett cégek mintegy 80 százaléka magyar tulajdonban van, és épp ez az elmúlt tizenkét év egyik legjelentősebb eredménye, hogy egyre több sikeres, hazai tulajdonú vállalkozás működik Magyarországon, amelyek még a válság alatt is fejlesztésekről döntöttek leépítések - mondta.


Ilyen a kozmetikai termékeket gyártó Caola Zrt. is, amelynek 616 millió forintos fejlesztését az állam 282 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva kis híján negyven munkahely megőrzéséhez. A csaknem 200 éves cég ennek nyomán megduplázta napi termelési mennyiségét.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: "a nemzetgazdaság akkor tud erős lenni, ha annak nemzeti lába megerősödik, ami az elmúlt tizenkét évben egyértelműen így volt".

Majd ennek kapcsán arról is beszámolt, hogy Magyarország folyamatosan növeli exportteljesítményét, ami tavaly 119 milliárd euróval rekordot döntött. Ezzel hazánk volt a 34. a világrangsorban, az egy főre eső kivitelt illetően pedig a 27., miközben a lakosságszám tekintetében csak a 95. helyen áll.


A miniszter végül közölte, hogy Pest megyében 170 vállalat élt a beruházásösztönzési támogatással, a program keretében 104 milliárd értékben hajtottak végre fejlesztéseket a kormány 38 milliárd forintos hozzájárulásával, így elősegítve 31 ezer munkahely megőrzését.

Ezt követően rámutatott, hogy a megyében 2010-ben 8,4 százalékos volt a munkanélküliség, míg jelenleg 2,5 százalékos.

MTI/Fotók: MTI/Szigetváry Zsolt

2022. március 22. 15:23
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...