Szijjártó: a mai bizonytalanságban elfogadhatatlan a von der Leyen-Zelenszkij-terv átnyomása

A jelenlegi bizonytalan nemzetközi környezetben teljesen elfogadhatatlan lenne az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által kidolgozott tervek végignyomása, amelyek célja az orosz energiahordozók importjának betiltása - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s energiaügyi tanácsülést követő sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva aláhúzta, hogy Brüsszel állítólag már jövő év elejétől meg akarja tiltani az olcsó orosz földgáz vásárlását.

"Ez ellen kell küzdenünk, és ezért is nagyon fontos az innentől az év végéig tartó időszak, mert minden létező európai fórumon a lehető leghatározottabban kell harcolnunk ezzel szemben" - jelentette ki.

"Miniszterelnök úr a von der Leyen elnöknek írt levelében kezdeményezte azt, hogy mivel a közel-keleti válságnak drámai hatásai vannak a nemzetközi energiapiacra, ezért most ne szülessen javaslat, amely újabb árfelhajtással bír" - folytatta.

"Ezért én itt a mai napon megvétóztam azt a tanácsi határozatot, amely már a júniusi hónapra, tehát erre a hónapra az Európai Bizottságnak komoly előrehaladást írt volna elő" - tudatta.

Valamint hangsúlyozta, hogy egy ilyen nagy jelentőségű konfliktusnak a hatásait végig kell elemezni a globális energiapiacra. "Az elmúlt években minden létező bizonytalanság a világpolitikában előbb vagy utóbb, és inkább előbb óriási energiaár-emelkedésekben jelent meg. És ez most is valószínűleg így lesz" - vélekedett.


"És egy ennyire bizonytalan, árfelhajtásokkal tarkított környezetben most ilyen javaslatot végignyomni, mint a von der Leyen-Zelenszkij-terv, az elfogadhatatlan" - emelte ki.

"Úgyhogy ezért ma ezt a tanácsi határozatot megvétóztam. A szlovákok ebben megtámogattak, szintén bejelentették azt, hogy nem támogatják" - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter azt is sérelmezte, hogy az Európai Bizottság meglévő szerződéseket akar felmondatni a tagállamokkal, például Magyarországnak 2037-ig van élő gázvásárlási megállapodása Oroszországgal.

"Ha egy ilyen szerződést mi nem teljesítünk, akkor az ránk vagy az azt megkötő vállalatra - és ez minden ország esetében igaz - komoly pénzügyi terhet róhat mondjuk egy bírósági eljárás következtében. Sőt sokan felvetették azt, hogy mondjuk ebben az esetben ki fogja fizetni ezt a bírságot a von der Leyen-Zelenszkij-terv miatt" - mondta.

Illetve fontos jogi problémának nevezte, hogy miközben hazánkat Brüsszel folyamatosan demokrácia- és jogállami kérdésekben bírálja, a friss javaslattal súlyosan sértik az alapvető európai szabályokat.

"Ugyanis ez tartalmában egy szankció. Szankcióról csakis egyhangú döntést lehet hozni minden egyes tagország szavazatával. Ezért ezt ilyen kereskedelempolitikai köntösbe bújtatják, és azt mondják, hogy ez kereskedelempolitikai intézkedés, ezért csak minősített többség kell. Tehát az lenne helyes, ha most az Európai Bizottság azonnal kezdeményezne egy jogállamisági eljárást saját magával szemben" - tette hozzá.

A miniszter megerősítette, hogy a nukleáris energiával kapcsolatos, keddre várható jogszabálytervezet végül vagy nem kerül előterjesztésre, vagy csak nagyon enyhe formában.

"Ennek oka, én azt gondolom, hogy a háttérben óriási ipari összefonódás van orosz és nyugat-európai nukleáris ipari szereplők között. Ezt mi a magunk részéről tapasztaljuk a Paks 2 építkezésénél is, hiszen a francia és német alvállalkozók óriási szerződéseket kaptak eddig a Roszatomtól (...) Ennélfogva aztán több nyugat-európai ország is erőteljes ellenállást fejtett ki az elmúlt napokban és hetekben a nukleáris együttműködés korlátozására vonatkozó brüsszeli szándékokkal szemben" - mondta.

MTI

2025. június 17. 09:35
Elevenen égett halálra egy férfi a saját udvarán Debrecenben
Az eset sokkolta a környékbelieket.
Megtalálták az eltűnt szekszárdi férfi holttestét
Már nem tudtak segíteni rajta.
A kolbászok felett könnyített magán - 3 milliós kárt okozott a boltban
Hiába a videófelvétel, a 70 éves férfi ártatlannak vallotta magát.
Orbán Viktor: A tét Magyarország energiaellátása
Hétfőn elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása. A tét nem kisebb, mint hogy sikerü...
Magyar repülő szenvedett balesetet Szaúd-Arábiában
Futómű nélkül landolt.
Orbán Viktor: Brüsszellel ellentétben mi nem akarjuk Ukrajnába küldeni a magyarok pénzét
Elfogadta a 2026-os, háborúellenes költségvetést az Országgyűlés – jelentette be a miniszterelnök közösségi oldalán ...
Autóval hajtott le a római Spanyol lépcsőn egy férfi
Autóval hajtott le egy 80 éves férfi a Spanyol lépcsőn, Róma történelmi központjának egyik leglátogatottabb turiszti...
Börtönbe kell vonulnia Portik fiának
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt jogerősen elítélték Portik Tamás fiát.
Kormányszóvivő: nem akarjuk, hogy koporsóban hozzák haza gyermekeinket az ukrán frontról
Ukrajna uniós tagságának az lenne a következménye, hogy magyar katonák halnának meg Ukrajnában – emelte ki Vitályos ...
Sokkoló csalás áldozatai lettek - Napló vasárnap 18:45
Egy ingatlanos oldal, ami látszólag ingyenes, de később kiderül, hogy keményen fizetni kell érte a Naplóban vasárnap...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.