A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Unió és Georgia közötti társulási tanács ülése után tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a magyar minden idők leginkább bővítésbarát elnöksége lesz, amikor is minden egyes országot a saját teljesítménye alapján fognak megítélni a csatlakozási folyamat során.
"Nem fogjuk engedni, hogy mesterségesen összekössék egyes országok csatlakozási folyamatait. Nem fogjuk engedni, hogy bármely, csatlakozni vágyó ország lemaradó csatlakozási folyamata túszul ejtse a jobban teljesítőkét" - közölte.
"A valódi teljesítményt fogjuk a középpontba állítani a csatlakozási tárgyalások során, nem valamifajta politikai nyomásgyakorlásnak akarunk megfelelni, amely ráadásul külső szereplőktől, Európai Unión kívüli országoktól vagy NGO-któl származik" - hangsúlyozta.
Arra is kitért, hogy hazánk álláspontja szerint a csatlakozási tárgyalás során nem jelent érdemet az, ha valamelyik tagjelölt háborúban áll, sőt a közösségnek nem szabadna importálnia semmifajta fegyveres konfliktust.
"A bővítési folyamat pont arról kell szóljon, hogy a stabilitást és a békés fejlődés lehetőségét terjessze ki a jelenlegi Európai Unió területén kívülre is, s közel sem az a cél, hogy behozzuk a háborús konfliktust, a háborús veszélyt magába az Európai Unióba" - jelentette ki.