
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
A külügyminiszter tájékoztatása alapján az Európai Bizottság döntése alapján 2022 és 2025 között, mintegy 22 milliárd forintnyi forrás állna rendelkezésre a Brexit miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatok számára Magyarországon.
A miniszter szerint az Európai Unió ezt a forrást csak 4 esztendőn keresztül elhúzva, 2025-ig adná oda, ezért volt szükség a legújabb gazdásági döntésre.
"Mi úgy döntöttünk, hogy nemzeti forrásból megelőlegezzük ezt az európai uniós forrást, így pályázati lehetőséget biztosítunk azoknak a vállalatoknak, amelyek a Brexit miatt most nehézségekkel, kihívásokkal szembesülnek" - jelentette be Szijjártó Péter.
Hozzátette, jövő héttől megnyílnak a pályázati lehetőségek, amivel még az idei év végéig 22 milliárd forintos keretösszegben támogatást nyerhetnek a Brexit miatt kihívások elé kerülő vállalatok beruházásai.
MTI

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi