Szexuálisan zaklatta vendégeit egy "masszőr", a felesége szalonjában perverzkedett

A férfi ellen a napokban emeltek vádat.

Az eset a kaliforniai Healing Tree Akupunktúra és Wellness Központban történt, miután a szalon tulajdonosának férje, a 67 éves Jungsik Mo illegálisan, mindenféle engedély és képzettség nélkül fogadott vendégeket – írta meg a Crime Online hétfőn.

A rendőrség még március elején nyomozni kezdett a férfi ellen, mert egy vendég feljelentést tett. Akkor azonban bizonyíték hiányában annyiban maradt az ügy, viszont azóta több nő is áldozatául esett.

Ők szintén jelentették a hatóságoknak, hogy szexuális zaklatás áldozatai lettek masszázs közben, így az egyenruhások tovább folytatták a vizsgálatokat.

Fotó: Riverside-i Rendőrség

Az idős férfit végül április 24-én tartóztatták le, a napokban azonban vádat is emeltek ellene.

A hatóságok úgy vélik, még további áldozatok is lehetnek.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2023. május 02. 17:03
Anyaszült meztelenül ment be a Szent Péter-bazilikába egy férfi, döbbenetes fotók készültek
A biztonságiak vitték el.
Érkező vonat elé hajtott barátaival egy 19 éves sofőr, a legfiatalabb utas még csak 16 volt
Az egyik utas életét már nem tudták megmenteni.
Suhajda Szilárd tragédiája: A legfontosabb kérdésre találhatták meg a választ
A hegymászó eddigi teljesítménye is csak a csodával magyarázható.
Robbantással fenyegették a bíróságot
Bombarobbantással fenyegették meg a kispesti bíróságot szerda reggel, ezért ki kellett üríteni az épületet. Összesen...
A bicikliúton ment több mint 100-zal
Hajmeresztő felvételt rögzített egy autós Győr és Komárom között. Egy elektromos autó legalább 100-zal száguldott a ...
Nem keresnek túlélőket a tragédia után
Nem keresik tovább a túlélőket az indiai vonatbaleset helyszínén a mentőcsapatok. A roncsok nagy részét is elszállít...
Most először láttak medvét Szabolcsban
A vadaknak kirakott kukoricát szagolgatta egy medve, amelyet egy automata etető előtt fotózott le a vadkamera Szabol...
50 ezer forintba kerülhet a strandolás
Akár 50 ezer forintba is kerülhet egy családnak egy egész napos strandolás. A büfék országszerte drágultak, a sajtos...
Magas az UV, felhős időben is lehet égni
Sétáltak, bicikliztek az emberek, sokan kihasználták a jó időt, főleg az ország délnyugati részén. Nagyon erős volt ...
Hirtelen tolatott a terhes nő autójának
Egy terhes nő vezette azt az autót, aminek nagy lendülettel nekitolatott egy férfi a főúton, Kisnémediben. A baleset...
Meglepetést hozott az NBA döntőjének második meccse
Lakástűzben meghalt egy ember Bajánsenyén
Szégyentabló: bemutatjuk a milliókat kereső baloldalt - a pedagógusok béremelése ellen harcolnak Brüsszelben
Gyászol Molnár Anikó
Így készül a legfinomabb csirkesteak - videó