Szexet ígérve csalta csapdába áldozatait egy budapesti nő, hatalmasat kaszált

Vádat emeltek egy nő ellen, aki társkereső oldalakon csalt ki pénzt férfiaktól A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 24 éves nő ellen, aki az online társkereső oldalakon olyan férfiakat keresett, akiktől pénzt csalhatott vagy zsarolhatott ki - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény alapján a nő 2020-ban és 2022-ben nem rendelkezett állandó munkával és bérelt lakásban élt, a bérleti díjat és a megélhetését részben úgy fedezte, hogy álnéven különböző internetes társkereső oldalakra regisztrált, azonban csak színlelte, hogy kapcsolatot szeretne.

Bizalmat gerjesztett és - többek között - találkozás, intim együttlét ígéretével elérte, hogy a bankszámlájára pénzt utaljanak vagy fizessenek be.

Az ügyben 51 sértett férfi szerepel, akik egy részét becsapta, a többséget pedig egy vagy több alkalommal megzsarolta, illetve megkísérelte megzsarolni - írták. 


A zsarolások előkészítéséhez személyes adatokat, intim fotókat, telefonszámot, közösségi médiás profilnevet kért a férfiaktól, ezután adatokat gyűjtött a sértettekről a közösségi médiában, majd hangnemet váltott és azzal kezdett fenyegetni, hogy, ha nem kap pénzt, akkor a férfiakat lejáratja az ismerősi körükben.

 Amelyik sértett párkapcsolatban élt, ott azzal is fenyegetőzött, hogy a gyanútlan párjánál leleplezi a sértetteket - tették hozzá, azzal együtt, hogy a nő összesen közel 1,4 millió forinthoz jutott hozzá. Egyes további cselekményeivel kapcsolatban már jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki vele szemben, illetve vannak olyan bűncselekmények, amelyek miatt még folyik a nyomozás.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a nőt zsarolásokkal és üzletszerű csalásokkal vádolja. Az ügyészég a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre, valamint bírálja el a sértetti kárigényeket és részben rendeljen el vagyonelkobzást is - áll a közleményben.

Forrás: MTI / A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2024. december 10. 14:58
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...