Szentkirályi: Magyar Péterék, Karácsonnyal és Vitézyvel karöltve együtt szavazták meg az 50 milliárdos törvénytelen lyukat

Hiába vezetik a fővárost, hiába ők adják Karácsony mögött a fővárosi többséget, Magyar Péterék úgy viselkednek, mint egy utcáról betért járókelő, vagy turista a Városházán” – kezdte keddi közösségi oldali bejegyzését a budapesti Fidesz frakcióvezetője.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, hogy amíg Magyar Péter, Budapest helyett Brüsszelben lebzsel: a fővárosi képviselői egymást túlharsogva mondtak igent Budapest törvénytelen költségvetésére. Karácsonnyal és Vitézyvel karöltve éppen a tiszás képviselők szavaztak meg egy 50 milliárdos törvénytelen lyukat a költségvetésben – és az ő támogatásukkal szórtak ki 50 milliárdot felelőtlenül a rákosrendezői szeméttelepre, amivel most láthatóan nem tudnak mit kezdeni.

Péter, ne csinálj már úgy, mint egy előkelő idegen lennél, aki ott sem volt. A te frakciód az, amelyik megszavazta ezt a törvénytelen költségvetést egy 50 milliárdos lyukkal, és a te frakciód az, amelyik megszavazta Rákosrendező megvételét is. Sőt, hogyha megnézzük az elmúlt közgyűléseket, akkor átlagosan 70 százalékban együtt szavaztatok Karácsonnyal és a DK-val. Ne tanuld el Karácsony Gergelytől a mindig másra mutogatást. Az, hogy a főváros most csődben van, abban vastagon ti is benne vagytok! Ne bujkáljatok, nem úszhatjátok meg, hogy a megoldásnak is a részesei legyetek

– hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

A címlapfotó illusztráció (MTI)

2025. június 03. 12:37
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Erre várt az ország hónapokon át és most végre elérkezett a nagy pillanat! Felcsendül a jól ismert dallam és újra fe...
family
A színpadon minden ragyog, a show pörög, de mi történik a kulisszák mögött? Minden eddiginél nagyobb fokozatra kapcs...
family
SOKKOLÓ - A zebrán gázoltak el egy nőt Fóton, videón a drámai jelenet. Az idős sofőr még csak nem is fékezett, az ál...
Hét perc alatt rabolták ki a Louvre-t. Eltűntek Napóleon ékszerei. Vasárnap reggel három csuklyás férfi jutott be a ...
family
Rajtunk keresztül mondja el, hogy élete legnehezebb küzdelmét vívja. Egy éve történt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban s...
family