Szentkirályi Karácsony Telex-interjújáról: A szivárványkoalíció összeborulásának legújabb epizódját láthatjuk

Szentkirályi leszögezte, hogy „a budapesti Fidesz a budapestiekkel törődik” majd.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi vezetője is reagált Karácsony Gergely Telexnek adott interjújára.

A fideszes politikus azt írta, „a főpolgármester interjúja megerősítette azt, amit eddig is tudtunk, 

csak a szivárványkoalíció összeborulásának legújabb epizódját láthatjuk.

Szentkirályi hangsúlyozta, hogy „igenis a Magyar Péter erkélyén kötött háttéralkukkal, paktumokkal akarják irányítani Budapestet, aminek a kulcsa Vitézy Dávid árulása”. 

„Noha korábban hazugságnak nevezték, ma (hétfőn – szerk.) Karácsony bevallotta, hogy Vitézy valóban Magyar Péter jelöltjeként akar főpolgármester-helyettes lenni. Karácsonynak pedig csak annyi a feltétele, hogy megtarthassa Gyurcsány embereit maga körül” – sorolta.


A budapesti Fidesz a budapestiekkel törődik

„Ez felháborító, ugyanakkor nem meglepő, ahogy az sem, hogy a főpolgármester továbbra sem keresett fel egyszer sem a választások óta eltelt 112 napban minket, a legtöbb budapesti szavazatával bíró fővárosi frakciót” – emlékeztette követőit.

Szentkirályi Alexandra posztját azzal zárta, hogy „a budapesti Fidesz munkája során a budapestiekkel törődik, az ő ügyeiket képviseli,

a taktikázást és paktumokat meghagyja a szivárványkoalíciónak.


Forrás: Mandiner / Borítókép: MTI/Máthé Zoltán

2024. szeptember 30. 15:03
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
„Zelenszkij emberei kényszersorozással viszik el az embereket, erőszakot alkalmaznak. Egy magyar férfi meghalt. Magy...
időjárás-jelentés, 2025. július 10., csütörtök dél
ELFOGÁS - Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt egy kínai férfi Debrecenben. Pénzt is adott a tinédzsernek az együttl...
PUSZTÍTÁS - Meghalt egy középkorú férfi, lezuhant a létrától, miközben egy viharban kidőlt fát akart feldarabolni Le...