Szentkirályi: Karácsony és a Tisza Párt csődbe vitte Budapestet

A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint "Karácsony és a Tisza Párt csődbe vitte Budapestet, az ország leggazdagabb önkormányzatát, az otthonunkat".

Szentkirályi Alexandra szerdán a Facebook-oldalán szerdán azt írta: a Kúria jogerősen kimondta, hogy a főváros költségvetése törvénytelen, mivel abba nem terveztek be 51 milliárd forintnyi törvény által előírt kiadást.

Ezt azért tették, mert állításuk szerint nincs pénze a fővárosnak; persze "a Gyurcsány-emberek busás fizetésére" és prémiumokra mindig jutott, ahogy "az 50+ milliárdos ingatlanmutyira is Rákosrendezőn" - emelte ki.

"A költségvetés törvénytelen. Pont. Mi ezt elmondtuk a költségvetési vitában is, de ez a Tiszát, Vitézyt és Karácsonyt nem érdekelte" - fogalmazott a frakcióvezető, hozzátéve: "ők inkább megszavazták Karácsonyék csődköltségvetését, hogy pozícióba hozzák embereiket (Bódis Kriszta, Nagy Ervin)".


Most, ha csak a főváros nem varázsol elő 50 milliárd forintot, csődbe megy a rossz városvezetésnek köszönhetően - hangsúlyozta bejegyzésében Szentkirályi Alexandra.

"Pénzért és hatalomért lepaktáltak, hazudtak a főváros anyagi helyzetéről és cserben hagyták a budapestieket. Eddig lehetett titkolózni, de a bíróság leleplezte őket, most itt az ideje, hogy ők is bevallják az igazságot!" - írta.

A frakcióvezető jelezte, hogy 2019-ben több mint 200 milliárdos tartalékkal adták át a Városháza kulcsait és azóta is folyamatosan fejleszti a kormány Budapestet. Most éppen a CAF villamosokat fizeti ki, felújítja a szentendrei HÉV-et és további 50 milliárdból fejleszti a közlekedést. "A városvezetés mégis le tudta nullázni Budapestet" - fogalmazott.

MTI

2025. május 22. 11:16
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...