Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely falaz Magyar Péternek

Karácsony Gergely főpolgármester falaz Magyar Péternek - írta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője hétfőn a Facebook-oldalán, amit az MTI szemlézett.

A frakcióvezető emlékeztetett: összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeztek Kollár Kingával, a Tisza fővárosi képviselőjével szemben. Az erről szóló dokumentumot a Fővárosi közgyűlés szerdai ülésén adták át a főpolgármesternek, akinek a törvény szerint ezt kötelessége továbbítani az illetékes bizottságnak, "de a sajtónak azt felelte, ezt nem akarja megtenni" - írta a politikus.

Szentkirályi Alexandra hozzátette: a közgyűlés óta eltelt öt nap, de nem látják az ülés meghívóját, "pedig ott meghallgathatnánk Kollár Kingát a Tisza őszödi beszédéről".

A frakcióvezető egy videót is készített a bejegyzéshez, amiben azt kérdezte Karácsony Gergely főpolgármestertől, miért nem indítja meg az összeférhetetlenségi eljárást. "Esetleg falaz magyar Péternek? - tette fel a kérdést.

"Ez nem fog menni főpolgármester úr, mert Magyarországon a szavaknak súlya van, a tetteknek pedig következménye és Kollár Kingának, illetve a Tisza Pártnak is vállalnia kell a szavaikért a felelősséget. Lehet, hogy Brüsszelben nem ez a divat, de Kollár Kingának el kell számolnia a magyarok felé azzal, amit mondott" - fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Ugyancsak hétfőn Gulyás Gergely Kristóf, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának képviselője Facebook-oldalára feltöltött videójában jelentette be, hogy hétfőn levelet küldött Karácsony Gergelynek és Baranyi Krisztinának, az illetékes fővárosi bizottság elnökének Kollár Kinga összeférhetetlenségi ügyében. A levelekben azt kérdezte, elkezdődött-e már a hivatalos eljárás, Karácsony Gergely továbbította-e a beadványt, és Baranyi Krisztina mikorra tervezi összehívni a bizottságot. 

Fotó: Balogh Zoltán, MTI

A politikus úgy fogalmazott: sokan hallották, mit mondott Brüsszelben Kollár Kinga. "Szerinte jó eszköz az, hogy visszatartják a magyaroknak járó uniós forrásokat. Kifejezetten örül annak, hogy a magyarok romló életminősége az segíti az ellenzéket. Örül annak, hogy Brüsszelből tolják a Tisza Párt szekerét, és ezzel ártanak a magyaroknak" - idézte fel.

Hozzátette: "egy ilyen mondat után sokakban megingott a legminimálisabb közbizalom is azzal kapcsolatban, hogy Kollár Kinga képes valóban a város érdekeit képviselni".

Gulyás Gergely Kristóf kiemelte: a törvény világosan fogalmaz, egy önkormányzati képviselő nem végezhet olyan tevékenységet, amely a közbizalmat megingathatja, ezért kezdeményezték az összeférhetetlensége kimondását.

"Bár a múlt heti közgyűlési ülésre Kollárnak nem volt mersze eljönni, de a felelősség és a törvények elől ő sem menekülhet. Az összeférhetetlenséget ki kell vizsgálni. Mi pedig várjuk a bizottság ülésén, hogy feleljen a szavaiért" - tette hozzá Gulyás Gergely Kristóf.

2025. május 05. 16:19
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
KIMONDTUK AZ IGENT! - A legnagyobb titokban összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor! Most megmutatjuk az első fel...
family
Döbbenetes felvétel terjed arról, ahogy Ruszin-Szendi Romulusz vállal ellöki a Mandiner riporterét! A felvétel óriás...
family
Alig 20 centi magas és néhány kiló, ugyanakkor nagyon makacs és önfejű. A tacskókat kutyabőrbe bújt Napóleonként is ...
family
Óriási az öröm, második gyerekét várja Hosszú Katinka! Máris megmutatjuk, hogyan jelentette be a nagy hírt és azt is...
family
Óriási bejelentés, Magyarországra jön Natalia Oreiro, a világhírű sorozat, a Vad Angyal sztárja! Ő lesz most vasárna...
family