Szentkirályi Alexandra felszólította Karácsony Gergelyt: Állítsa le a hídlezárásokat!

Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke közösségi oldalán közzétett bejegyzésében szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy vessen véget a fővárosi hídlezárásoknak, amelyek szerinte már egy hónapja „öncélúan bénítják meg Budapestet” és „keserítik meg a budapestiek életét”.

A politikus szerint a fővárosi közlekedés káoszba fulladt, a naponta ismétlődő torlódások pedig ellehetetlenítik a városlakók életét. Mint írja, „a tegnapi káosz után újból lezárják az Erzsébet hidat”, ami újabb dugókat és késéseket vetít előre.

A tiltakozók korábbi kijelentésére is utal, miszerint „amíg legalább ketten lesznek”, folytatják az akciókat.


Szentkirályi arra szólította fel a főpolgármestert, hogy végre a „csendes többség”, azaz a budapestiek mellé álljon, ne pedig az „egyre szűkülő hangos kisebbség” politikai akcióit támogassa hallgatásával.

Tegyen rendet a fővárosban, elég volt az önkényes politikai akciókból!

– zárja bejegyzését Szentkirályi Alexandra.

Forrás: Origo / Borítókép: MTI/Balogh Zoltán

2025. április 16. 14:20
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
ÓRIÁSI PÁNIK! - Orosz drónok hatoltak Lengyelország légterébe, azonnal lelőtték őket, több ország harci gépei is seg...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Végül is Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nem ...
family
Ez történik Korda György és Balázs Klári életében, amikor nem a színpadon vannak. De készültek nekik egy meglepetéss...
family
SZÍVSZORÍTÓ - Felfüggesztett fogházra ítélték azt az újpesti tanárnőt, aki mogyorós süteményt adott tanítványának, a...