„Szent ember” kotyvasztotta a koronavírus elleni csodaitalt

Ezrek ittak belőle, egy minisztert pedig kórházba kellett vinni, mert mégis elkapta a koronavírus fertőzést Srí Lankán, miután ivott belőle.

Az italt egy befolyásos "szent ember" kotyvasztotta, állítólag a pusztulás hindu istennőjétől, Kálitól kapott recept alapján.

Az átszámítva mintegy 4000 forintért kapható "csodaszer" egyebek mellett mézet, szerecsendiót, koriandert és más fűszereket tartalmazott.

Egy helyi tisztségviselő szerint a növényi alapú gyógyitalok nagyon népszerűek a szigeten, és legalább 15 ezren fordultak meg a "szent ember" otthonában tavaly decemberben az értékesítés négy napján.

A helyi sajtó szerint a "szent üzletember" templomoknak és cégeknek is árusította az italt. Mintát küldött politikusoknak és minisztereknek is belőle, sőt Pavithra Vanniaraccsi egészségügyi tárcavezető is fogyasztott belőle, bár minisztériuma nem hagyta jóvá az ital gyógyszerkénti alkalmazását.

Vanniaraccsit élesen bírálta az ellenzék, mivel hamis reményeket keltett az emberekben, és felbátorította őket arra, hogy a járvány ellenére tömegesen a "szent emberhez" forduljanak.

Pijal Nishantha de Silva, nők és gyermekek fejlődéséért és oktatásáért felelős tárcavezető, aki szintén ivott a készítményből, a Facebookon hétfőn azt közölte, hogy mégis elkapta a koronavírust.

A mintegy 22 millió lakosú Srí Lankán eddig 54 087 az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 270-en hunytak el.

MTI/ A címlapfotó illusztráció

2021. január 19. 18:17
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Vámpírok, akcióhősök és rengeteg zombi lepte el Santiago utcáit, idén is megrendezték a zombi sétát. A résztvevők lá...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...