Szeged utcáján lövöldöztek a szamurájkardos, késes támadók

Szamurájkarddal, késsel és gumilövedékes fegyverrel akarta az adósságot behajtani egy társaság Szegeden egy férfitól. A rendőrök elfogtak két elkövetőt.

Több bejelentés is érkezett szeptember 15-én késő délután a 112-es segélyhívó számra, mely szerint Szeged belvárosában lövéseket hallották. A balhé néhány perc alatt lezajlott, az elkövetők és a sértett is elmenekült.

Nagy létszámban siettek a helyszínre a rendőrök és azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást. Hamar megtalálták a sértettet, aki csak annyit volt először hajlandó közölni, hogy sérülései gumilövedékes fegyvertől származnak, egyébként nem akart a rendőrökkel együttműködni. Ennek ellenére sikerült azonosítani a támadóit, akik közül kettőt már elfogtak – közölte a rendőrség.

Kiderült, hogy a társaság egy jogosnak tartott vagyoni követelést akart behajtani a sértetten és annak családján. Ennek sajátos formát választottak: kést, szamurájkardot és gumilövedékes fegyvert vettek magukhoz.

A rendőrség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A már elfogott férfiakat a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Társaikat szintén azonosították, őket a rendőrök még keresik.

A címlapfotó illusztráció (NAV)

2023. szeptember 18. 12:44
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...