Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sorok között üzent Ruszin-Szendi Romulusznak

Igaz magyar katona Magyarországot szolgálja, és soha semmilyen formában nem szolgál idegen érdeket - mondta a honvédelmi miniszter szombaton a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzett 355 katona eskütételén, Budapesten, a Hősök terén.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédében kiemelte: viharos időket élünk, háborúk rázzák meg a világot, Európa "kardcsörtető politikusai - ugyanazok, akik korábban a haderő szétverésében utaztak - már közelgő háborút vizionálnak, és vannak vezetők Európában". Ugyanakkor nekünk, magyaroknak alapvető érdekünk a béke.

Mint mondta, a békét a diplomaták építhetik fel, nekik kell elkerülni a háborút is, és ha nem tudják elkerülni, akkor a katonáknak kell megvívniuk. "Nagy a baj, ha azok, akiket diplomatának választottak, mindenáron háborúzni akarnak" - jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra: a békéhez szándék és erő kell, és "mi magyarok békében akarunk élni, tehát erőt építünk", egy modern haderőt, ami a miénk, és ami a közös erő megteremtéséért együtt tud működni szövetségeseinkkel is.

Szólt arról is: az altisztek nélkül "nem kelthető életre az az erő, ami a seregben van", és a szombaton esküt tevő altisztek erre a szolgálatra vállalkoznak.


A miniszter szerint nem tudható, milyen lesz a jövő, a 21. század a háborúk kora lesz "vagy győz a józan ész", a Magyar Honvédségnek tehát mindig készen kell állnia Magyarország védelmére.

A küldetésüket tisztelő, a hivatásuk becsületét szolgálatuk példájával öregbítő, feddhetetlen katonákra van szükség a honvédség minden szintjén - emelte ki, hozzátéve, az esküt tett altisztek bizonyították, hogy felkészültek, hozzáértésükben és szellemiségükben is méltóak arra, hogy vezessenek és hogy gondoskodjanak.

Az a nagy áldozatokat parancsoló szolgálat, amelyre önök vállalkoznak, hogy a veszély és honfitársaik közé állnak, nem lehet sikeres hazaszeretet nélkül. A haza szeretete és tisztelete megőrzi a katonát: irányt mutat a hétköznapokban és a nagy döntéseket igénylő komoly pillanatokban - fogalmazott a miniszter.

Kiemelte: a magyar katona, a honvéd hivatása a haza védelme, küldetésének elválaszthatatlan része a harc mestersége, tudnia kell harcolni, használnia kell a fegyvereit és képesnek kell lennie küzdeni minden körülmények között.

"Legyenek méltóak elöljáróik és beosztottjaik tiszteletére és megbecsülésére, és szolgáljanak akként, hogy a nemzet minden időben büszke lehessen honvédségére" - fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Kapcsolódó tartalmak:

Kiderült: valóban Ukrajnát dicsőítette Ruszin-Szendi Romulusz a NATO-üléseken

Közpénzt pazarolt el Ruszin-Szendi Romulusz a luxusvillája megépítésére

Már a sajátjai is gúnyt űznek a zsírleszívós Toka tábornokból

 

2025. július 12. 11:58
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...