Súlyosbították a kemecsei szemkinyomó rém ítéletét, 24 év fegyházbüntetésre számíthat

A Nyíregyházi Törvényszék korábban 20 éves fegyházbüntetést szabott ki a barátnőjét saját kezével megvakító férfire.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és aljas indokból, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése bűntette miatt jogerősen 24 év fegyházbüntetésre ítélte a volt barátnőjét megvakító férfit szerdán a Debreceni Ítélőtábla, ezzel megváltoztatta és súlyosította a Nyíregyházi Törvényszék által első fokon kiszabott 20 éves fegyházbüntetést - tájékoztatta a táblabíróság sajtószóvivője az MTI-t.

Fórizs Ildikó közleményében azt írta, egyebekben az ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A tényállás szerint a férfi a bűncselekmény napján a békülés szándékával kereste fel a sértettet, de összeszólalkoztak. A vádlott a nőt a nyakánál fogva a lakásától mintegy harminc méterre, a szántóföldre vonszolta, a földre lökte, és miközben az egyik kezével a nyakát fogta, a másikkal kitépte a szemgolyóit.

Az áldozat elvesztette az eszméletét, majd miután magához tért, sikerült felállnia és visszajutnia a ház közelébe, közben segítségért kiabált. Egy rokona talált rá, akinek megjelenésére a vádlott elmenekült a helyszínről - írták.

A nő kórházba került, megműtötték, a látását azonban már nem lehetett megmenteni, a sérülése maradandó fogyatékossággal gyógyult, a szemkitépés miatt fellépő fertőzésveszély közvetett életveszélyes állapotot idézett elő.

Fotó: Tények Archív

Az ítélőtábla közleménye szerint a vádlott büntetett előéletű, többszörös, erőszakos visszaesőként követte el brutális tettét, sőt egyre erőszakosabb bűncselekmények miatt kapott korábban büntetéseket. Semmiféle olyan magatartást nem tanúsított a cselekmény elkövetésekor és utána sem, amit enyhítő körülményként figyelembe vehetett volna a bíróság.

Gátlástalanul, rendkívüli brutalitással, lelki gyötrelmet is okozott áldozatának, aki maradandó fogyatékossággal kell, hogy élje tovább az életét. A bűncselekmény szadisztikus megvalósulása alkalmas volt a köznyugalom rendkívüli megzavarására is. Az ítélőtábla nem tekintette őszintének a vádlott megbánását sem, a sértetti megbocsátás sem történt meg, és kiskorú gyermekeiről sem ő gondoskodik ténylegesen - állapította meg a táblabíróság.

2024. április 10. 12:36
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Újra börtönbe vonulna a Whiskys, de most Őt nem engedik be. Pedig 18 évet már sikerült korábban. Most az igazgatóval...
family
Hatalmas lángok, robbanásnak hitt hanghatás, pánik a városban — volt, aki pakolni kezdett, más a legrosszabbtól tart...
family
Elmebetegségnek tartja a Nők40 programot a Tisza párt. Magyar Péterék csökkentenék a nyugdíjat, adót emelnének és a ...
Kegyetlenül csicskáztatott és megalázott egy 14 éves fiút egy tízfős, idősebb gyerekekből álló banda Kisvárdán. Leté...
Több pénzt ad a kormány étkezésre, ruhára, zsebpénzre, sporteszközökre.