Suhajda Szilárd tragédiája: A legfontosabb kérdésre találhatták meg a választ

A szakértő a szerdai Mokkában elmondta, a hegymászó eddigi teljesítménye is csak a csodával magyarázható.

Oxigénhiány okozhatta palack nélkül az Everestnek nekivágó Suhajda Szilárd halálát, ugyanis a halálzónában, azaz nyolcezer méteres magasság felett már egyharmada a levegő oxigéntartalma.

Dr. Farkas Kitti aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos szerint az oxigénhiány kezdetben egy másnaposság tüneteit idézi, fejfájás, émelygés, gyengeség jelentkezik, majd ahogy súlyosbodik a helyzet, úgy üti fel a fejét a koordinációs zavar, a tudatzavar, el is veszítheti az ember az eszméletét, és kómába eshet, végső soron meg is halhat.

Suhajda Szilárd tudatában volt mindennek, sőt, a mindössze 240 méterrel alacsonyabb K2-t sikeresen megmászta, így joggal vetődik fel a kérdés, ez az expedíciós hegymászóknál kicsi különbség okozta-e a bajt.

A szakember szerint erről szó sincs, hiszen már a K2 teljesítése is egy hihetetlen dolog, ami szintén nem volt biztosra vehető, hogy sikerül.

8000 méternél, hogy valaki ezt oxigénpalack nélkül csinálja meg, az maga a csoda

– tette hozzá.

Az emberi szervezet a tengerszint környékén funkcionál a legjobban, ahogy egyre magasabbra megy, úgy ritkul a levegő, ezt pedig a test egy ideig képes kompenzálni a szívritmus és a légzésszám emelkedésével, illetve az erek tágulásával.

Hosszú távon képes lehet alkalmazkodni a szervezet a magassághoz, de 4-5 ezer méteren is 40-50 nap kell ahhoz, hogy megnőjön a vörös vértestek száma, és képesek legyünk akklimatizálódni. A hideg pedig még csökkenti a levegő oxigéntartalmát, magyarul élettanilag szinte sehogy, inkább csak a csodával magyarázható egy-egy sikeres expedíció.

Suhajda Szilárd korábban úgy magyarázta, nyolcezer méteren olyan, mintha az ember futna, és csak egy szívószálon venne levegőt.

2023. május 31. 18:31
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Óriási az öröm, második gyerekét várja Hosszú Katinka! Máris megmutatjuk, hogyan jelentette be a nagy hírt és azt is...
family
Óriási bejelentés, Magyarországra jön Natalia Oreiro, a világhírű sorozat, a Vad Angyal sztárja! Ő lesz most vasárna...
family
GYILKOSSÁG - Halálra késelte ismerősét egy brit férfi hétfőn hajnalban Budapesten, a hetedik kerületben. Szórakozni ...
Nyolc méteres uszályban vonult az oltár elé Mikes Anna, a gyűrűket pedig Krausz Gábor kislánya, Hannaróza vitte oda ...
family
A lopás másnapján visszavitte az ellopott holmit, mivel rájött mégsem a megfelelő méretet „vitte” el a boltból.