Stockholmban több lövést adtak le Izrael nagykövetségére

Több lövést adtak le Izrael stockholmi nagykövetségére, sérülés nem történt, az ügyben büntetőeljárás indult - közölte szerdán a svéd rendőrség.

A lövéseket előző nap, kedden 18 óra körül lehetett hallani a Stockholm központjában fekvő nagykövetség közelében lévő egyik utcában - derült ki a tájékoztatásból.

Olyan megállapításokat tettünk, amelyek arra utalnak, hogy lövések dördültek el az izraeli nagykövetségnél, de részleteket nem közölhetünk, mivel a nyomozás még folyamatban van

- jelentette ki Rebecca Landberg, a stockholmi rendőrség sajtóreferense. A közlemény szerint az épületen becsapódások voltak láthatóak - írták a rendőrségi közleményben.

Az eset azt követően történt, hogy az éjszaka folyamán két robbanást jelentettek a dániai izraeli nagykövetség közelében, Koppenhága külvárosában.


Stockholmban senki sem sebesült meg, az ügyben lőfegyverrel elkövetett bűncselekmény, gondatlan veszélyeztetés és jogtalan fenyegetés miatt indult nyomozás.

A rendőrség nem vett őrizetbe senkit, de számos térfigyelő kamerát helyeztek el a környéken, és a rendőrség tárgyi bizonyítékokat gyűjt, amelyeket kielemez majd - hangsúlyozta a szóvivő.

A Gázai övezetben 2023 októberében indított háború kezdete óta több incidens is történt a svédországi izraeli nagykövetség közelében. Februárban egy gránátot találtak a nagykövetség területén, amit az izraeli nagykövet támadási kísérletnek minősített. Májusban az épület előtt lövöldözésről érkezett jelentés, ami a svédországi izraeli külképviseletek körüli biztonsági intézkedések szigorításához vezetett.

A svéd hírszerzés május végén azt állította, hogy Irán svéd bűnbandák tagjait toborozza Izrael elleni erőszakos cselekmények végrehajtására, amit Teherán tagadott.

A hatóságok a gázai háború kezdete óta az antiszemita cselekmények számának növekedését is regisztrálták Svédországban.

Forrás: MTI

Korábbi tartalom:

Robbanások rázták meg izraeli nagykövetséget Koppenhágában

2024. október 02. 14:00
Fegyvert fogtak Krausz Gáborra Ázsiában
Rendőrök zavarták meg a forgatást.
Munka közben meghalt egy benzinkutas Gödöllőn
Tragikus munkahelyi baleset, meghalt egy férfi az egyik gödöllői benzinkúton kedden.
Rettenetes családi tragédia történt Nemesnádudvaron, egy férfit holtan találtak
Egy nőt a mentők vittek el az udvarról.
Teljesen kiürítik a IX. kerület egy részét, senki nem maradhat ott
A robbanószerkezetet szombaton hatástalanítják.
Küldetés teljesítve: indul a S.E.R.E.G.
Hétfőn startol a TV2 műsorán az év legjobban várt magyar sorozata, a S.E.R.E.G. A hat epizódból álló akciódús katona...
Iskolába sietett robogóval, belerohant egy autóba - Tények 18.00
A fiú barátja végignézte a tragédiát. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Újabb veszélyes vad ólálkodik hazánkban, ezúttal a Borsodban élők aggódhatnak
Egyre több helyen tűnik fel.
Geszti családot látogatott meg Orbán Viktor - videóval
Mindenütt jó, de a legjobb otthon. Dani és családja látott bennünket vendégül tegnap este Geszten. Utána kezdődhetet...
Klinikai halott kisfiával hullámvasutazott az anya
A hintát a fiú rosszulléte ellenére sem állították meg.
Megszurkálta és rágyújtotta a házat - Tények 18.00
A férfi féltékenységből támadt a feleségére. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.