Sorra nyitotta a bankszámlákat egy ózdi férfi, milliókat nyúltak le aljas módszerrel

Jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt emeltek vádat egy a húszas éveiben járó ózdi férfival szemben, aki internetes csalásokból származó összegeket fogadott a bankszámláján, majd vett fel készpénzben a megbízójának - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfit az egyik munkatársa kérte meg arra, hogy külföldről várt átutalások fogadása érdekében nyisson a saját nevében bankszámlát. A vádlott a kérésnek eleget tett, majd később további három bankszámlát nyitott különböző pénzintézeteknél, melyeket szintén a társa rendelkezésére bocsátott.

Az internetes csalások elkövetői ezt követően 2023 márciusa és májusa között négy sértett banki belépési adatait szerezték meg oly módon, hogy magukat banki alkalmazottnak kiadva felhívták a sértetteket azzal, hogy a bankszámlájukon gyanús utalásokat észleltek, majd csalárd módon rávették őket arra, hogy a telefonjukra távoli elérést biztosító programot telepítsenek - olvasható a közleményben.

Az elkövetők ezután a sértettek számlájáról több millió forint összegű átutalásokat hajtottak végre a vádlott által nyitott bankszámlákra - tették hozzá.

A vádlott az összegek beérkezése után felkereste az adott pénzintézet bankfiókját, majd pénztári kifizetés formájában a sértettektől kicsalt pénz nagyobb részét felvette, és megbízójának átadta, míg egy kisebb részt megtartott magának.

A vádlott ilyen módon közel 18 millió forintnyi bűncselekményből származó összeg megszerzésében működött tevékenyen közre.

Az ügyészség az Ózdi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a férfival szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt - áll a közleményben.

MTI/A címlapfotó illusztráció (police.hu)

2025. június 23. 19:34
Akinek Zelenszkij fontosabb, mint a kényszersorozás során agyonvert Sebestyén József és a családja, az ne papoljon n...
Újabb szörnyű képsorok készültek Ukrajnában a kényszersorozásról.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök benyújtotta lemondását, az erről szóló, kézzel írott nyilatkozatát kedden tette k...
Egy hajszálon múlott, hogy újabb fordulatot vegyen az élete.
Sokkoló gyanú, öngyilkos akart lenni az egyik pilóta, ezért zuhanhatott le az Air India gépe júniusban, erre egyre t...
family
Nehézlégzés, fuldoklás és gombóc a torokban. Sztárok mesélik el megrázó történeteiket, akik évek óta küzdenek a páni...
family
Sokkoló felvétel terjed futótűzként az interneten, egy turista videót akar készíteni egy medvéről, amikor a vadállat...
family
Zokogott a család, azonnal egymás nyakába borultak, amikor a sikeres landolás után Kapu Tibor megérkezett Houstonba....
family