Soros György már a kilencvenes évek elején, 1993-ban is kifejtette véleményét arról, hogyan képzeli el a NATO jövőjét, több írást is közzétett, és igencsak háborús hangot ütött meg.
Egyik, harminc évvel ezelőtti, „Egy új világrend felé: A NATO jövője” írásában Kelet-Európáról is írt. Mint fogalmazott: „az Egyesült Államoknak nem kellene a világ rendőreként viselkednie. Ha cselekedne, akkor másokkal együttműködve cselekedne. Mellesleg a kelet-európai élőerő és a NATO technikai képességeinek kombinációja nagymértékben növelné a partnerség katonai potenciálját, mert csökkentené a NATO-országok számára a hullazsákok kockázatát, ami a legfőbb korlátja a cselekvési hajlandóságuknak.
Ez egy életképes alternatíva a fenyegető világrendetlenséggel szemben.”
Vagyis lényegében golyófogónak használta volna a kelet-európai katonákat Soros György.
Egy másik, szintén ’93-as írásában pedig azt a kérdést tette fel az amerikai spekuláns, hogy mi értelme a katonai erőnek, ha nem használjuk fel. Alig néhány hónappal később pedig arról értekezett, hogy a NATO küldetését újra kellene definiálni, hogy a nacionalista társadalmak ellen katonai beavatkozás is legyen lehetséges.
Soros már akkor, több mint harminc évvel ezelőtt háborús irányba terelte volna a NATO-t. Mint kifejtette, a NATO eredeti küldetése a szabad világ védelme volt a szovjet birodalommal szemben, ez a küldetés azonban szerinte elavult, de „a szovjet birodalom összeomlása biztonsági vákuumot hagyott maga után, amely »fekete lyukká« változhat”.
Ezért – mint fogalmazott – ha a NATO-nak van egyáltalán küldetése, az az, hogy erejét és befolyását a [posztszovjet] régióba vetítse, és a küldetést leginkább a nyitott és zárt társadalmakon lehet meghatározni.